Mi  ez az egész?

  • Ez egy civil kezdeményezés, amelynek célja, hogy ráébressze az ország – és a romániai magyarság – vezetőit arra: a székelyföldi autonómia ma már megkerülhetetlen kérdés. Az autonómia viszont sem Basescu, sem Geoana programjában nem szerepel, így a székelyföldi, sőt az erdélyi magyarok szempontjából gyakorlatilag teljesen mindegy, melyikük kerül ki győztesen. Az elnökválasztás 2. fordulójának éppen ezért a magyarok szempontjából nincs tétje, így tehát alkalmas arra, hogy proteszt szavazatokkal mutassuk meg, mit is szeretnénk.

Mi a teendő?

  • Mindenkit arra bátorítunk, menjen el szavazni, és vigyen magával egy írószert. Mivel a lehetséges két jelölt közül egyikről sem mondható el, hogy a romániai magyarság problémái különösebben foglalkoztatnák (pláne nem az autonómia), azt javasoljuk, rajzoljon egy harmadik négyzetet a szavazólapra, írja rá: AUTONÓMIA, és erre üsse a VOTAT pecsétet.

És ha otthon maradok? Nekem úgyis mindegy, hogy Basescu vagy Geoana lesz-e az elnök.

  • Nekünk is mindegy, mégse maradunk otthon. Ha otthon maradsz, azzal többet árthatsz, mint amennyit használsz. Az üresen hagyott szavazólapodat később “valakik” lepecsételhetik, és a szavazat a két jelölt egyikét erősíti. Ha nem érdekel, ki lesz az elnök, legalább ne engedd csalni a hatalomvágyókat. Az AUTONÓMIÁRA adott szavazatok az érvénytelen szavazatok között lesznek, így a szavazólapot csalásra már nem lehet felhasználni.

Megszámolja majd ezeket a szavazatokat valaki?

  • Hivatalosan ezek a szavazatok érvénytelen szavazatoknak számítanak majd, így az érvénytelen szavazatok közé sorolják. Ugyanakkor semmi akadálya nincs annak, hogy nem hivatalosan, elsősorban a székelyföldi szavazókörzetekben külön is megszámolják az autonómiára adott szavazatokat. Az mindenképpen sokatmondó jelenség lesz, ha valamely településen az érvénytelen szavazatok aránya meghaladja a 20-30 százalékot.

Lehet ebből valami baj, ha rajtakapnak?

  • Semmi. Egyetlen törvény sem tiltja az ehhez hasonló proteszt szavazatot. Ráadásul a szavazófülkében mindenki egyedül van, senkinek nincs joga megnézni vagy ellenőrizni, ki mit csinál ott. Egyébként léteznek a román többségű vidékeken is proteszt szavazatok, a jobb oldali hasábban található néhány link ilyen témájú honlapokra.

Ha sok szavazat lesz az autonómiára, lesz autonómia is?

  • Ettől biztosan nem, mivel ez nem egy hivatalos népszavazás. Arra viszont mindenképpen jó alkalom és lehetőség, hogy ismételten felhívjuk a figyelmet a székelyföldi magyarság ilyen irányú igényeire.

Miért kell aláírni a kezdeményező ívet ezen a honlapon?

  • Mivel az érvénytelenített szavazatok közül hivatalosan nem fogják kiválogatni az AUTONÓMIÁRA adott szavazatokat, fontos, hogy legyen egy hely, ahol mindenki számára követhető, mekkora a kezdeményezés támogatottsága. Ez a honlap a szavazás után is itt marad, az aláírók listájával együtt.

Hogyan segíthetsz?

  • Aláírtad már a támogató ívet? Ha igen, szóljál a barátaidnak, küldjél szét egy emailt, hívjad meg őket erre a honlapra. Ha fent vagy az iwiw-en, jelölj be minket. És a legfontosabb: december 6-án menj el szavazni és ne felejtsd otthon az írószeredet!