Tegyük közösen láthatóvá Székelyföldet !

Kommentek

Az elnökválasztás második fordulója olyan döntési helyzet elé állította Székelyföld lakóit, amely megosztja a székelységet, de továbbra sem kínál választ a többször, több módon is megfogalmazott közösségi igényre: legyen e régiónak olyan autonómiája, mely őt történelmi örökségéből adódóan megilleti, és az európai demokráciák sikeres gyakorlatát intézményesíti.

Ebben a helyzetben is élni kívánunk állampolgári jogainkkal, a demokrácia nyújtotta választási lehetőséggel, de nem fogadjuk el, hogy a jelöltek közötti választás – most, a rendszerváltás huszadik évfordulóján, az államszerkezet reformjának hangzatos meghirdetésekor – ismét nem nyújt alkalmat Székelyföld státusának nyílt megvitatására.

Ezért felkérünk minden székelyföldi szavazót, december 6-án éljen alkotmányos szavazati jogával, de a szavazócédulán ne a két elnökjelölt valamelyikére üsse pecsétjét, hanem jelölje meg harmadik alternatívaként a mi választásunkat, az AUTONÓMIÁT !

Irjuk jelöltünként az AUTONÓMIÁ-t is a szavazócédulára, és erre tegyük a szavazatunkat jelentő pecsétet !

Kérjük a Székelyföldön képviselettel rendelkező pártokat és civil szervezeteket, támogassák e kezdeményezésünket !

Kérünk minden székelyföldi polgárt, egyetértése esetén éljen a véleménynyilvánítás ezen szabad módjával !

Ha egyetért velünk, itt aláírhatja a támogatási ívet!

256 komment

  1. Éhn József mondta:

    Ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek bennünket, magyarokat, akkor állhatatosan és kitartóan, bátran kell képviselnünk az érdekeinket, mindenütt és mindenkor. A Nemzetek Európájában a részekre szabdalt magyar nemzet szellemi újraegyesítése, Székelyföld területi autonómiája lehetséges és jogos cél, megvalósítása elsősorban rajtunk múlik. Ez a felhívás egy jó irányba tett lépés!

  2. Kovács Csaba, Pityóka mondta:

    Módosító javaslatom:
    Ne téglalapot rajzoljunk, hanem Székelyföld térképét, és ne magyarul írjuk, mert azt úgyis csak mi értenénk, hanem angolul: SELF GOVERNMENT.

  3. KSz mondta:

    Szabad egy linket kérni az Erdély Má-ról? Nagyon hiányolom a portálról!!!

  4. Toró Attila mondta:

    Ha van banneretek, szívesen felteszem a sepsiszentgyorgy.info -ra.

    Toró Attila, szerkesztő

  5. admin mondta:

    Ma délutánra lesz, küldeni fogom, köszönjük. Addig is feltehetsz egy linket.

  6. Gazda Árpád mondta:

    Arra gondoltam, milyen nagy hatása lehetne ennek az akciónak, ha az erdélyi magyar pártok, politikai szervezetek, mozgalmak egységesen felsorakoznának mellette. Ha az RMDSZ is, az MPP is az autonómiát választaná, és cselekvően részt venne a népszerűsítésben. Ha megjelennének a harmadik út választására biztató plakátok… Ez esetben az autonómiaszavazatok összeszámlálása is megoldható lenne.

  7. KSz mondta:

    Kelemen Hunor hibájából tanulva, hogy csupán a magyar választók fele kommunikált, kifele jó-pofizott, tudatosan vagy gyávaságból mindegy, de ezt a kezdeményezést a román köztudatnak is fel kell mutatni.
    Jó lenne a szöveget a román célközönség számára is megfogalmazni. Meglehet, hogy ők is támogatnák az érvénytelen szavazást…
    Ajánlom a Hotnews portált megkeresni…

  8. KSz mondta:

    És emlékezzünk!

    ANTONESCU, börtönnel fenyegette az Udvarhelyi Nagygyűlés résztvevőit.

    BASESCU, nem tud lemondani arról, hogy szavazói előtt tetszelegjen, habár messzemenően ő támogatta leginkább a decentralizációs folyamatokat.

    GEOANA, arcáról a kiló smink sem tudta eltakarni a kampány alatt a tudatlanságától riadt tekintetét. Ő a papírról puskázó Mr. Bean, aki inkább röhögtetné Románia állampolgárait Európában, mintsem tiszteletet parancsolna megjelenésével. (Tiszteletem Costantinescuval, Tariceanuval szemben ilyen tekintetben).

    KELEMEN, a mi jelöltünk volt, de minden energiáját nem létező politikai bizalmának helyreállítására használta, sekélyesen, egyenes-laposan jelenítette meg a magyar közösség érdekeit a román társadalom előtt.

    Itt az idő, hogy nyugodt lelkiismerettel és nem reszkető kézzel szavazzunk az Autonómiára!

    Reszketni valójuk azon vezetőinknek vannak, akik egykoron az autonómia élvonalára törtek és most Geoanara szavaztatnak – arra a vörös politikusra aki egyetlen egyszer járt Székelyföldön, akkor is hisztériakeltés céljából…

  9. Gyors Nandor mondta:

    Nem eros ez egy kicsit ?
    Nem kellett volna azt a vilaghaborut elveszteni…
    900 evig riogattuk a regiot … ezt a par szaz evet nem lehetne nyugodtan ulni amig hatalomrakerulunk ?

  10. Karesz mondta:

    Nos, nem azért mondom, de mintha ilyenkor látszana az is, hogy kinek mennyit is ér az autonómiás szövege! Eddig, (jelen pillanat) 78 aláírás jött össze, ami, egyezzünk meg, gyakorlatilag semmire sem kötelez senkit! Ennek ellenére a legegyszerűbb gesztus, de inkább egy ügy szimbolikus támogatása is túl sok lenne egyeseknek. Véleményt rólunk azért sokaknak van bátorsága mondani, igaz más fórumon vagy blogon! Ott már sokkal bátrabbak, ha nem kell az igazi névvel bejelentkezni!
    Bátor egy nép lennénk mi, de ha ilyen “bátrak” tudunk lenni csak, akkor megillet minket bármiféle autonómia is? Nem másért, de nehezen hiszem el azt, hogy másvalakinek lenne a kötelessége az, hogy minket boldoggá tegyen! Főleg akkor, ha minket sem érdekel túlzott mértékben!

  11. Szigeti Szenner Szilárd mondta:

    Szavazzunk, ha már nem választhatunk!

    November 22-én reggel mintegy 18,3 millió állampolgár számára nyitották meg a szavazóhelyiségeket, hogy megválasszák az ország államfőjét a következő ötéves időszakra.

    Az eredményeket tekintve, elmondhatjuk, hogy hatásosak voltak a jól átgondolt és kidolgozott kommunikációs technikák, sikerült elhitetni a polgárral, hogy választhat, nem csupán szavazhat. A nem kis anyagi befektetéseknek köszönhetően a két nagy esélyesnek sikerült megszereznie ezeket a szavazatokat. Elmondhatjuk, hogy a második fordulóba került politikusok igazán sikeresen és hatékonyan választották meg kampánystábjukat. Vajon hasonlóan eredményes döntések születnek, ha egyikük már biztosította helyét a bársonyszékben?

    Az erdélyi magyarságnak, az első fordulóban se volt egyszerű választani. Az akkor esélyesként induló politikusok egyikéről sem volt elmondható, hogy eddigi tevékenysége alatt, vagy legalább kampányígéretként támogatta volna a romániai magyarság autonómiaigényét.

    A második fordulóban ismét a demokráciát ünnepelhetjük szavazatunkkal, csak most még nehezebb lesz választanunk, hiszen most ,,egyik kutya, másik eb”, ahogyan Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a 22-ei választás napján jellemezte az esélyes indulókat. Ismét szavaznunk kell, legalábbis erre szólítanak fel minket, hogy éljünk demokratikus jogunkkal annak ellenére, hogy mi tudjuk: kutyából nem lesz szalonna.

    Erdély lakossága már az első fordulóban távolmaradásával jelezte, hogy nincs kit megválasztani, hogy a román társadalom még mindig nem nőtt fel a demokráciához.

    Szavazzunk NEM-mel, a második fordulóban mutassuk meg, hogy nem értünk egyet a jelenlegi helyzettel, hogy magyarságként valóban részt akarunk venni a politikában, és nem egyszerűen kissebségi pártként, hanem egyenrangú partner, vagy ellenfélként, ehhez pedig szükségünk van az autonómiára.

    ,,Az elnökválasztás küszöbén ki kell mondani, az asszimiláció első lépcsőfokára lép önként az a nemzeti közösség, amely elfogadja az alapvető kollektív jogait tagadó politikusokat, és megszavazza azok választási programját.” (Izsák Balázs, Székely Nemzeti Tanács elnöke)

    Sem a kutya, sem az eb, nem érti meg, hogy az autonómia az itt élő közösség jogos igénye, és Románia demokratizálásának is elengedhetetlen része. A soron következő szavazáskor arról dönthetünk, hogy kinek az uralma alatt szeretnénk elindulni az asszimiláció útján, kinek az elnöksége alatt akarunk másodrendű polgárok lenni.

    Erre pedig NEM-mel kell szavaznunk! Menjünk el, éljünk ,,demokratikus” választási jogunkkal és a szavazólapok érvénytelenítésével fejezzük ki nemtetszésünket. Mutassuk meg, hogy a két négyzeten kívül is van élet, pecsételjünk azokon kívül.

    Érvénytelenített szavazólapjainkkal közvetve bár, de hozzájárulunk a erdélyi magyarság jogainak követeléséhez. Továbbá megakadályozzuk, hogy szavazatunkat csalásra használják, hogy eladjanak bennünket és jövőnket, olyan politikusoknak kik kétes módszerek által kerülnek egy ország élére.

    „Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak” – írta Kós Károly. Harcoljuk ki magunknak a magyarság jogait, a jelenlegi fenyegetések, és elnyomási kísérletek megszűnését, az autonómiára ütött pecséttel érvénytelenítve szavazócéduláinkat.

  12. Szekeres Erzsébet mondta:

    Jónak tartom,és gratulálok az ötlethez.

  13. Pal Levente mondta:

    Egyszer a sajat udvarunkon kellene takaritani es azutan Bukarest fele mutogatni. Kerdezem en, hogy a helyi varosvezetesekkel egybenott maffiaval kepzelik el az autonomiat? A sajat szekely-magyar vezetoinkkel akik eppen huszadik eve “sanyargatjak” szekelyeinket ?
    Mikor fognak megjelenni vegre a jozan hangok, a helyi szintu szervezodesek, szovetkezetek? A szervezkedes lentrol felfele kell tortenjen es nem forditva, mert kulonben csak ures szavakka valik az autonomia, onrendelkezes fogalma, amivel visszael par ember.
    A kezdemenyezest tamogatom.

  14. Duma András mondta:

    Jó vitatkozni!

    Milyen jó, hogy vitatkozni lehet, ám a szavazás az egy jó kérdés, velünk az etelközi magyarakkal mi lesz? Mindig másodfokú magyarok is és álompolgárok is leszünk? Nézd a 1856.-os bukaresti döntést, valamint a Magyar értelmező Szótárt.

    Kétség nélkül, a mi jó másnak és nekem nem árt azzal egyetértek. Ha a székhelység autonómiát akkor akkor én mint… akármi ezzel egyetértek, de nem bohóckodásban hanem legyen erről szavazás.
    Mégis itt a dilema, ezt nem akarja senki se, a magyarok se ( hisz nincsen erről egyértelmű mozgalom) hisz kevesen kérik ahogy a moldovai magyarok a magyar misét. Mért? Mind két helyzetben, ki az a mely ezt fel teszi referendumként a szavazó lapra. Végre mondjuk fel kerülne a szavazó lapra, akkor? mi lesz? még is a többség dönt . Ez a dilema a közigazgatási elválásban is itt is az a szavazás érvényes ha a többség dönt ha ez nem akar akkor egy falu nem állhat félre külön hivatallal. Hát ez van! Nem költözhetek el ha a szomszéd nem engedi ( persze más példát is tudnék mondani de ez nem áll a mi világunkhoz)

    Szerintem inkább azt kellene el érni, hogy a nép azt lássa , hogy a mit akarnok a politikusok az meg valósító és akkor bizony a nép is hozzá áll de a nép nem bízik a kezdeményezőkben mert egyelőre kemény a furfangóság Ám a székely ember nem csak furfangos hanem fontol is.

    Tehát legyen autonómia de minket se felejtsetek el mert akkor mi leszünk az ellensége az autonómiának.

    Na mindegy, ez egy vélemény a mely a közös kultúránk része.

    Duma András.

  15. Toró Attila mondta:

    Antal Arpad, liderul UDMR Sfantu Gheorghe, zice ca maghiarii vor vota cu
    liderul PSD. Insa doar daca proiectul Iohannis va prinde contur, pentru
    ca inca nu exista o colaborare intre PSD si UDMR.
    “Sunt convins (declara Antal) ca si acum, de exemplu, daca acest proiect
    Iohannis prinde contur – si acest proiect se poate face daca Mircea
    Geoana primeste multe voturi – maghiarii o sa-l voteze, chiar daca o sa
    le tremure un pic mana.Va fi un vot rational, o sa spuna: «Pentru a fi
    Iohannis prim-ministru, eu trebuie sa votez cu Mircea Geoana»”.

    http://blog.gardianul.ro/2009/11/26/maghiarii-il-vor-vota-pe-geoana-chiar-daca-le-tremura-mana/

  16. admin mondta:

    ROMPRES hir:

    *15:25* Covasna: CNS îndeamnă electoratul maghiar să voteze ‘autonomia’

    Sfântu Gheorghe, 27 nov/Agerpres/ – Consiliul Naţional Secuiesc (CNS) recomandă
    electoratului maghiar să dea un ‘vot pentru autonomie’ în turul al doilea al alegerilor
    prezidenţiale.

    Vicepreşedintele CNS Sfântu Gheorghe, Gazda Zoltan, a declarat pentru AGERPRES că
    îndeamnă electoratul maghiar să nu voteze în turul al doilea al alegerilor prezidenţiale
    cu nici unul dintre cei doi candidaţi rămaşi în cursa pentru Cotroceni, ci să deseneze pe
    buletinul de vot un al treilea pătrăţel în care să scrie ‘Autonomie’ şi să pună ştampila
    în interiorul acestuia.

    Gazda a menţionat că în acest fel maghiarii îşi vor reafirma dorinţa de a trăi într-un
    ţinut autonom şi de a se autoguverna.

    Potrivit acestuia, iniţiativa aparţine mai multor membri ai societăţii civile maghiare
    din Transilvania, care au postat mesajul pe internet, dar este susţinută şi de CNS.
    AGERPRES- FOTO PE FLUX (Oana Mălina Negrea)

  17. Attila mondta:

    Menjetek el szavazni és szavazatok Mircea Geoana-ra.Ti csak hápogtok,de valojában nem tudtok semmit csinálni az autonomia éredekében.Ahelyett,hogy valamit tennétek a magyarság érdekében,s ne csak kontrázatok,inkább a magyarságot megosszátok és nem törődtök a valóságal és a lehetőségekkel.Adjon az Isten észt minden magyar-székelynek és menjen szavazni Geoana-ra.

  18. Gyorgy mondta:

    Egyáltalán nem kell elmenni szavazni, az a legjobb megoldás. Amikor a részvételi arányokat bemutatják a médiában a székely megyék fehér foltként fognak megjelenni az alacsony résztvétellel és ez majd jó hivatkozási alap lesz a nemzetközi közösség elött is, hogy lám a népakarat teljesen függetlenítí magát a bukaresti (román) politikától, nem tekinti fontosnak azt, az nem képviseli a székelyeket. De az érvénytelen szavazás sem rossz, ugyanaz az üzenete csak energiapocsékolás az emberek részéröl

  19. Árus Zsolt mondta:

    Kedves Attila!
    Van valami abban, amit írsz. Mi valóban sokkal kevesebbet tudunk tenni, mint azok, akik most arra bíztatnak, hogy szavazzunk a szociáldemokrata jelöltre. Az õ kezükben van pénz és hatalom, ellenben nem akarnak tudomást venni arról, hogy a vezetõ dolga az, hogy meghallgassa a népet. Ha elég sokan csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz, akkor ez egy esély lesz arra, hogy ama vezetõk felébredjenek, s változtassanak mostani káros mentalitásukon. Csatlakozz hát te is, adj egy esélyt Székelyföldnek.

  20. Árus Zsolt mondta:

    György:
    A két változat között van egy nagy különbség. Az egyik passzív, márpedig a legnagyobb veszély ami ránk leselkedik, az a passzivitás. Ezzel szemben a másik cselekvés. Igen kicsi erõfeszítés kell elmenni a szavazókörbe, s ha még ennyit sem vállalunk népünk ügye érdekében, akkor joggal kérdezheti bárki: miben reménykedtek?

  21. György irma mondta:

    A magyarság összefogására volna szükség. Ez a legfontosabb.

  22. Csabi mondta:

    ez az egész nagyon jó ötlet, csak ne csinálják azt, hogy aki a harmadik kockába pecsétel, annak a szavazatát érvénytelené nyilvánitsák, me lehet hogy sokan a 3, négyzetbe pecsételünk de kilönek velünk. Életerösnek tartom az ötletet, sok sikert:D üssetek a 3.ra:D

  23. Osváth Attila mondta:

    Amit közösségünk tagjai a székelység érdekében inditványoznak és tesznek, az nem kell hogy megossza, és nem is azt osztja meg a magyarságot, hanem azok akik hátrahúznak és nemzeti törekvéseinket belülről igyekeznek ellehetetleniteni.
    Geoanara szavazzunk?! Mit tett vagy igért legalább olyan téren, ami fönnmaradásunkat segitené? Talán közösségi jogaink tiszteletben tartását? Vagy önrendelkezésünk elfogadását? Netán anyanyelvi okatatást az óvodától az egyetemig minden szakon?
    Kináljuk fel neki tálcán az első számú közjogi méltóságot a semmiért?
    Vajon nem éppen a Geoanakra szavazásra buzditók miatt nemigen sikerült eddig is tenni túl sokat az autonómia érdekében?
    ésn is azt mondom, adjon az Isten észt minden székelymagyarnak! És adjon hozzá székelymagyar szivet is! Mert most mindkettőre nagy szükségünk van!

  24. Henney Róbert mondta:

    Székely testvéreink!

    Ismerjétek meg, Nagy – Magyarország oldalát!

    Isten, Haza, Család, Nemzet és Hit, Szeretet, Becsület: a magyarság összetartó, megtartó ereje.
    A világon, egyedülállóan, annak a népnek vagyok a gyermeke: ki, saját népével, véreivel határos!

    “Mert hosszú útról érkeztél ide, végleg haza,
    itt van egy csendes hely, egy kicsiny szoba.
    Ahová befér a szeretet, ez a béke, s a magyar igazság otthona.
    Egy hatalmas ország, Nagy-Magyarország a végleges haza!”

    Isten hozott!

    Isten óvja, áldja és segítse Nagy-Magyarországot!
    Justice for Hungary!!- Igazságot Magyarországnak!
    Egyszer minden részünk, vissza tér!

  25. Budaházi Andor mondta:

    Ejnye-bejnye Szigeti Szenner Szilárd, nem gondoltam volna, hogy a világ összes erdély-romániai magyarjait kis-seb-ség-nek tartod! Tanulj tinó, ökör lesz belőled! Jó pap is holtig tanul…hát egy firkász?! Sajnos, mi a legnagyobb kisebbség vagyunk! Üdvözlettel, B.A.

  26. Szigeti Szenner Szilárdnak mondta:

    … mármint az előbbi = 25.= hozzászólás…

  27. Szigeti-Szenner Szilárdnak... mondta:

    …Budaházi Andortól: szóval tanulj tinó, ökör lesz belőled, hisz a jó pap is holtig tanul! Egy firkász?!

  28. Szigeti-Szenner Szilárdnak... mondta:

    …egy ismeretlentől: á, értem már! Ő a ‘kis-seb-ségi párt’-ra gondolt…

  29. admin mondta:

    A hirt tegnap lehozta az MTI és a Rompres, ezek alapján megjelent a Duna TV, a kuruc.info, a Ziare.com és több más médiahonlapon, nem beszélve a különféle blogokról és kommentekről. A cikkek linkje a jobboldali hasábban megtalálható. Mindenkinek köszönjük az eddigi segitséget.

  30. Botog Nistor mondta:

    Nagyon jó ötelet, de figyelem!Nekünk, magyaroknak, nem szabad elfogadunk, hogy a kommunisták győzzenek. Minden szavazat most fontos.

  31. Nagy Ferenc mondta:

    Budaházinak:
    Szigeti Szenner Szilárd hozzászólása éppen arról szólt, hogy nem kisebbségi pártként akarunk részt venni a közéletben, hanem egyenrangú partnerként.

  32. Aszalos Istvan (Aszi) mondta:

    Az RMDSZ eltökélte magát mindent megtesz azért hogy kormányra kerüljön ezert szépen odatartotta a seggét, és felsorakoztak a Geoanăt támogató liberálisok mögé és anélkül hogy éról előzetesen az EMNT-vel isyeztetett volna: ennyit a nagy magyar osszefogasrol!

    Tőkés László ez ügyben a következőt nyilatkozta: „úgy tűnik ugyanis, hogy eddig tartott az a konjunkturális szövetség, amelyet az RMDSZ a túlélés kedvéért a maga érdekében tartott fontosnak megkötni”– mondta a püspök, továbbá „számunkra elfogadhatatlan, hogy Mircea Geoană melletti kiállásával az RMDSZ szembemegy a magyar választók többségével és európai néppárti irányultságával, semmi sem fontos számára, és csak azt tartja fontosnak, hogy újból kormányra kerüljön”

    De én úgy érzem mi magyar szavazok kepések vagyunk politikusaink nélkül is eldönteni h mi lenne nekünk a Jó!Véleményem szerint mindenki oda üsse a pecsétjét ahova jónak latja de tény, hogy egyik jelöltnek sincs az égadta világon semmilyen ajánlata a magyar közösség felé, ez a buli most nem rólunk szól.
    “Ráadásul mindkét delikvens homlokán ott a vörös csillag,ántivilágot kér a nép, hát azt kap – ha Băsescu nyer, akkor a Nép Hős Vezére veri szét a parlamentet, ha a szocit nyomják át, akkor Iliescu & Co. kapja vissza a hatalmat.”

    Mar az első fordulóban a következő felhívással fordult az SZNT a magyar ajkú szavazókhoz:
    “Több pecsételésél érvénytelenített szavazólap:IGEN az autonómiára, NEM az államelnökjelöltre!”
    Bevallom számomra e felhívás mar akkor szimpatikus volt ugyanakkor meggyőződésem volt hogy e felhívás a legtöbb magyar nemzetiségű szavazópolgárt hidegen hagyja ezert mivel én sem akartam rontani egy magyar jelölt esejeit Kelemen Hunorra szavaztam.

    Az SZNT kezdeményezését most felkarolta ill. továbbfejlesztette néhány jobb nevű civil: Ferenczes István költő Csíkszeredából, Csinta Samu újságíró, és  Kovács Szilamér geológus Sepsiszentgyörgyről, Egyed Ákos történész, akadémikus Kolozsvárról, Bakk Miklós politológus Kolozsvárról, Gazda József író, tanár Kovásznáról, valamint az eredti ötletgazda, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
    Idéznek bővebben a felhívásukból:
    …élni kívánunk állampolgári jogainkkal, a demokrácia nyújtotta választási lehetőséggel, de nem fogadjuk el, hogy a jelöltek közötti választás – most, a rendszerváltás huszadik évfordulóján, az államszerkezet reformjának hangzatos meghirdetésekor – ismét nem nyújt alkalmat Székelyföld státusának nyílt megvitatására.
    Ezért felkérünk minden székelyföldi szavazót, december 6-án éljen alkotmányos szavazati jogával, de a szavazócédulán ne a két elnökjelölt valamelyikére üsse pecsétjét, hanem jelölje meg harmadik alternatívaként a mi választásunkat, az AUTONÓMIÁT !
    Írjuk jelöltünkként az AUTONÓMIÁ-t is a szavazócédulára, és erre tegyük a szavazatunkat jelentő pecsétet !
    Márpedig ha nekem egyszerű magyar embernek mindenáron két rossz közül kell választanom ezutal engedtessek meg nekem meg hogy e tiltakozási formát valaszam mert Sértödés ne essék de az RMDSZjelenlegi politikája kb. a következő:
    A seggnyalás diplomáciai alapszabály, addig kell nyalni, amíg aranyrögöt nem találunk. És úgy igazi a diplomácia kihívás, ha eközben a segg tulajdonosa az orcánkba fingik. Az en gyomrom meg sajnos e szagokra igen kényes uh. Tetszik nem tetszik de én abba a bizonyos 3. rublikaba ütöm a pecsétem!

  33. TREITLI Tibor mondta:

    Kiprobaljuk ezt a “AUTONOMIA” ervenytelen szavazast is…de szerintem NEM lesz sikeres mert a romaniai magyarsag nem egyseges, MARKO, TOKES, stb. arulok!
    Az ugynevezett RMDSZ – Romaniai Magyar Dokumentacios Szakszolgalatok) a roman SRI-magyar valtozata…csak FIGYELI a magyarsagot bukarest parancsara, nehogy tan fellazadjon…
    TOKES pap ez EU penzen predikal…
    Szerintem NINCS mit keresni a erdelyi magyaroknak a bukaresti parlamentben, csepp a tengerben vagyunk a 22 milioval szembe!

  34. Székely is(es),meg Attila is(es) mondta:

    T1sztelt székely-magyarok!Ez az “akció”,amire most ti felhivtátok a népet,az én góbé -agyafurt fejemben sehogy sem tud gyökeret verni,és nem tudom helyeselni.És meg is mondom ,hogy miért:
    1.A magyar szavazók nagy többsége az RMDSZ-t követi és M.Geoana-ra fog szavazni.
    2.Tehát az érvénytelenitett szavazó cédulák sokkal, de sokkal kevesebb fog lenni mint a proGeoana vagy még rosszabb esetben a proBasescu.
    3.Fegyvert adunk az AUTONOMIA ellenzők kezébe,hogy lám-lám még a magyarok sem akarják az AUTONOMIÁT.
    4.Ugyan igy jártuk meg a “székelykedéssel”is.Mivel a 2oo2-es népszámláláskor párszáz ember vallota székelynek magát,az AUTONOMIA ellenzők “jogosan” ellenzik,mert egy párszáz embernek ,hogy adjanak AUTONOMIÁT.
    5.Tehát először gondolkozni kéne és azután beszélni ,meg cselekedni.
    6.Ne legyünk saját magunknak ELLENSÉGÜNK!
    7.Az ÖSSZEFOGÁSBAN van az ERŐ,és nem a SZÉTHÚZÁSBAN.
    8.A szimbolikus gesztusokra szükségünk van DE NEM MOST.
    9.Midenki menjen szavazni és szavazon M.Geoana-ra,mert az ESÉLY nagyobb fog lenni.
    1o.Ha Basescura szavazunk,és Ő véghez viszi a programját,akkor mi akarva-akaratlanul besegitetük a magyarság “erejének” és “szavának” minimnalizására.
    A bibliában is fel volt hiva az emberek figyelme,hogy ne hallgassanak a HAMIS PROFÉTÁKRA.
    4.

  35. Attila mondta:

    Ne legyünk saját magunk sir ásoja.Mindenki menjen szavazni Geoana-ra!Ez felhivás nem jó nekünk.

  36. Attila mondta:

    …vagyis,hogy ne szavazunk senkire.A magyarság nagy része az RMDSZ-t fogja követni és az autonomiára pecsét ütő személyek kevesebben lesznek.Tehát érvet-fegyvert adunk az AUTONOMIA ellenzők kezében,.Lám-lám a magyarság nagyrésze se akarja az autonomiát.Ezt az érvet jó volna megszivleni.

  37. Bóna Pál mondta:

    Én a Felvidéki ÚJ SZÓ-ból értesültem.
    A Felvidék is hasonló kezdeményezésbe kezdett!
    http://www.felvidekiautonomia.sk

  38. Toth Laszlo mondta:

    Jo otlet, remelem minnel tobben leszunk.

  39. Szabó Zoltán mondta:

    Tegyük közösen láthatóvá a Szilágyságot (is)!
    Ezért írom alá a felhívást, habár csak a székelyeknek szól. Ügyesek vagytok ti, székelyek, de ugyanakkor egy kicsit rövidlátók is: ritkán láttok tovább Székelyföld mezsgyéjénél.
    Pedig azon túl is élnek (még) magyarok, azok is igényelnék az autonómiát, ha nem is tehetik olyan hangerővel mint a tömbb-magyarok.
    Ez úgy kellene legyen, mint a templomunkban: a kántor az egész gyülekezetnek kezdi el az éneket, utána mindenki (kicsi-nagy, idős-fiatal, nő-férfi) bekapcsolódik, és szívvel-lélekkel énekel.
    Talán még Székelyföldig is elhalltszik…

  40. KSz mondta:

    Ha az MPP meggondolná magát, és teszem fel az EMNT, SZNTvel együtt a harmadik kockát támogatná,lenne annyi kutyabecsület az RMDSZben is, hogy az összefogás jegyében ő is az autonómiát válassza?
    nem is olyan régen még az autonómia volt a kampányprogramjuk lényeges eleme. Nem hiszem, hogy ne emlékeznének rá, hiszen olyan sok idő még nem telt el…

  41. Osváth Attila mondta:

    Tegyük közösen láthatóvá a Szilágyságot is! Miért is ne? De akkor csatlakozzonk az autonómia küzdelemhez a Szilágyság is. Joggal megtehetné, hiszen nem elhanyagholható az ott élő magyarjaink száma sem. De nem vágyni kell arra, hanem akarni azt és tenni érte. Tényleg nem tehetik olyan hangerővel? Ugyan már, ez az örökös tehetetlenkedés. Kevesen is képesek lehetnek nagy dolgokra! NE VÁRJUK A MENNYEI MANNÁT. KÜLÖNÖSEN NE MÁSOKTÓL, NE IDEGENEKTŐL VÁRJUK IGAZUNK ÉS JOGAINK ELISMERÉSÉT, hanem tegyünk meg mindent érte. Küzdelemre. ha kell áldozatokra, de mindenképpen cselekvésre, nem szájtáti kesergésre és csodavárásra van szükség. Aki nem képes küzdeni jogaiért akár kényelemből, akár félelemből, az nem is érdemli meg, hogy legyenek jogai.
    Nem az a rövidlátás, bocsánat, hogy hallatni akarjuk a hangunkat, tiltakozni akarunk és követeljük a jogainkat, hanem az lenne, ha belesimulnánk a balkáni tájba és úgy tennénk mintha nekünk nem volna semmi egyéb dolgunk mint ingyen kiszolgálni idegen érdekeket! Hogy hátha majd egyoldalú nemes gesztusaink elismeréseként leejtenek majd néhány jogmorzsát nekünk. Nem ez a boldogulásunk útja kedves Szabó Zoltán. Ezen a hozzááláson Ün is és még nagyon sokan gyökeresen változtatniuk kell. Sürgősen. A 24. órában vagyunk.
    Magyar érdekek irányában kell elkezdenie a kántornak az éneket. És kapcsolódjék be a gyülekezetünk minden tagja a ,,tömbmagyarok,, , és a ,,szórványmagyarok,, egyaránt. Talán hallatszani fog Brüsszelben, is Bukarestben is.
    ISTEN ÓVJA SZÉKELYFÖLDET! ISTEN ÓVJA ERDÉLYT! ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!

  42. Barna Tibor mondta:

    Helyes kezdeményezés!
    Néhány szempont, amire figyeljetek:
    - egyeztetés a Partium és Moldva magyar közösségeivel
    - egyeztetés a történelmi Magyarország egyéb elszakított országrészein élő autonómiát igénylő magyarokkal
    - egyeztetés az autonómiával egyetértő többségi nemzethez tartozókkal és nem magyar kisebbségekkel
    - előzetes helyzetfelmérés, nehogy az emberek pesszimizmusa miatti alacsony autonómia-ixelés érv lehessen az ellenzők kezében
    - rugalmas autonómia-koncepvió, ugyanis az egyes elszakító országok történelmileg magyar darabjain belül is eltérőek a viszonyok, úgy mint: Romániához csatolt részek: moldvai csángók, székelyek, partiumiak, szórványmagyarok (ez legalább 4, soktekintetben eltérő helyzetű, de a magyar megmaradás szempontjából közös érdekű magyar részközösség); Ukrajna által bitorolt terület (Kárpátalja): magyarok, ruszinok; Szlovákia/Felvidék: Csallóköz, palócság, szórványmagyarok; Szerbiához csatolt terület = Délvidék: északi és déli részének eltérő etnikai arányai; további földnyelő országok: szintén sajátos helyi viszonyok!
    - nagyon fontos, hogy a leendő képviselet alkalmas személyeket keressen és találjon, már most, évekkel/évtizeddel/évtizedekkel(?) az autonómiák megvalósulása előtt!
    - vegyétek számba Európa és a világ más kisebbségeinek pozitív példáit is! Dél-Tirolt emlegetik legtöbbször, esetleg az Aland-szigetek svéd önkormányzatát. Ajánlom figyelembe ezek mellett, hogy a norvégiai lappoknak saját parlamentjük is van, ami a világon egyedülálló, sőt arra is van példa, hogy egy országon belül a többségi terület és az autonóm terület EU-hoz — státuszban megjelenő! — viszonya gyökeresen eltérő: Dánia és Grönland!
    Ugye milyen izgalmas!
    Tájékozódjatok, legyetek bátrak és kreatívak!

    Támogató üdvözlettel
    Barna Tibor
    etnográfus politológus
    a norvég sarkvidékről

  43. Barna Tibor mondta:

    A norvég példa azért is nagyon érdekes, mert a lappok úgy kaptak Parlamentet (Karasjok, Finnmark tartomány), hogy gyakorlatilag sehol nem élnek többségben, a Számi(=Lapp) Parlamenttel egyúttal sikerült összhangot teremteni a kvázi tömblapp és a szórványlapp érdekek között!
    Mindez tanulságos a Székelyföld számára is, hiszen itt is meg kell teremteni a tömbmagyar és szórványmagyar érdekek összhangját! (Az is hasonlóság, hogy a legnagyobb lapp közösség Osloban él (több lapp él ott, mint egész Lappföldön), míg a legnagyobb magyar közösségű város a Románia törzsterületén és a csatolt részeken belül szintén nem Erdélyben vagy Partiumban található, hanem Bukarestben!)
    Ráadásul a lappoknak sohasem volt államuk, míg Erdély történelme virágzó magyar államisággal és jól működő székely önkormányzatisággal is büszkélkedhet!

  44. Csaba... mondta:

    Innen a Székelyföldről úgy látszik,hogy keményen dolgoztok a magyar érdekek ellenében.Azt hiszem ,hogy a matematikával hadilábon vagytok,no meg a VALOSÁGGAL.
    Akik nem itt Erdélyben élnek ,azoknak könnyü hősködni.ITT és HELYBEN kell megoldani a problémáinkat,még ha több időt is igényel.Az adott lehetőségeket kell kihasználni és nem “délibábot” kergetni.

  45. KSz mondta:

    Kedves Székely SE, meg Attila ugyan-valóst Se!
    Jelöld meg az igaz prófétáidat! Főleg olyanokat amelyek nem jártak pártiskolát és Kiszlegények sem voltak!

    Amelyek nem csak egy fotó erejéig képviselik az autonómia ügyét, azokat amelyek nem házasságtörés révén szaporítják a nemzetet (habár igaz, hogy az örömgyerekek is sorainkat szaporítják), azokat amelyek nem a cool, nájmódi, rasztás civilektől várják, hogy Erdélyben a tunyaság elmúljon, azokat az igaz prófétákat amelyek az érdek helyet az értéket tartják szem előtt, azokat amelyek nem butítanak, riogatnak, javasasszonyokkal szédítenek színházakat ellehetetlenítenek Spiróval lelomboznak, hanem Tamásival éltetnek. Azokat amelyek a nagytőke és nem Patriciu, Verestóy fenekét vikszolják…sem médiában, sem szószékről, sem színházban, sem szóval, sem tettel…
    Nos nevezd meg az igaz prófétákat…. hadd lássuk őket, kövessük őket!!! Mert kevesen vannak akik megmutatkoznak..

  46. Székely es,meg Attila es, mondta:

    Kedves KSz!Az “I” betü a nevedből hiányzik?..ha elfeljteted, akkó te lenné a hires KISz.Nem de?

  47. KSz mondta:

    FIGYELEM!!!!!
    GOBÉ nem egyenlő SZÉKELY!!!!
    A gobé definíció szerint a levitézlett székely, aki olcsón adja bőrét a pesti nagyúrnak, eladja ősei földjeit és erdeit egy marék aranyért, kivándorol Erdély nagyvárosaiba, hogy pálinkagőz mellett emlékezhessen meg arról, hogy hajdanán székely volt.
    Aki gobének adja ki magát mindent elmond magáról, eccerű díszmagyar, de inkább gyászmagyar.

  48. KSz mondta:

    Tetszik ez a vita! Különösen, hogy előkerült a hamis-igaz próféta téma…
    Gyerekaltatás közben próbáltam számba venni, hogy is állunk próféták felől…annyi bizonyos, hogy “nemzet” jövőkép témában a nyilatkozó szavait a gyerekei súlyával szoktam mérni…És két gyerekkel még elég súlytalannak érzem magam, ahhoz, hogy megszólaljak, de hát próbálkozom…
    Súlyosnak találom, Sólyom Lászlót 11 unokájával, Orbán Viktort is 5 gyerekével…és bizonyára Böjte Csabát a több mint ezer gyerekével senki sem fogja lepipálni…
    Ami elszomorít, hogy sok intézményünk, háttérintézményünk élén szingliket, buzikat, léhaságból egykézőket találunk…hogyan tudnának ilyen emberek nemzetben gondolkozni? A kép nem áll össze…
    Egy biztos köbcentik, Red Bull nem tesznek igazzá… A család átgyúr, megerősít és gyakran megigazít, helyreigazít, kiigazít…

  49. Szigeti-Szenner Szilárdnak... mondta:

    Nagy Ferenc kell hogy megvédjen téged?! Nahát?! Mondd meg a magadét te is Budaházinak! Ő biztos a kis-seb-ség párttolója…

  50. Karesz mondta:

    Én aláírtam a listát, és megmondtam akkor, hogy túlságosan elegáns módszernek tartom ahhoz, hogy értsenek is belőle valamit azok, akiknek üzenni szándékozunk! Ennek ellenére meglehet az, hogy a szokatlan tiltakozás azzal, hogy magasra állítja a mércét, tényleg üzenni is fog rendeltetésének megfelelően! Ezt lehetne talán rafinált politikai üzenetnek is nevezni, aminek, valljuk be, a markó-frunda-verestóy féle politizálásban nem igazán találhatjuk a nyomát se. Az eddigi “Szavazz ránk, aztán a pofádat fogd be!” helyett most “Szavazz arra, akit mi mutatunk neked, és a pofádat ezúttal is befogod” lett az RMDSZ utasítása, mintha más út nem is lenne!
    Szerintem minden akadékoskodó tegye félre az agytágító gyakorlatait egy percre, és pecsételjen most az egyszer a harmadik kockára! Ha nem is hisz benne, az se baj, és akkor vegye úgy, hogy szimbolikusan cselekszik az autonómia vagy szimpátia miatt, de az együvé tartozás nevében is megteheti! Ennyit bárki megtehet! A támogatók listáján látható, hogy sok olyan nemzettársunk szerepel ott, aki nem szavazhat, de támogatásával velünk van, velünk érez, velünk drukkol egy cél érdekében! Ezt köszönjük Testvérek, és ez lenne a lényeg is! Együtt a valós és vélt határok fölött! A többi duma felesleges is, mert boldoggá és intelligensé senkit sem lehet erőszakkal megtenni, mint ahogy a “magyarnak lenni” sem szerepel, mint tantárgy az iskolákban. Utóbbira születni szoktak!
    Éljen az autonómia!

  51. KSz mondta:

    1650 klikkk
    A pecsételjen a harmadik kockába! az Erdély Ma legolvasottabb híre, 1650 klikkkkk, csodálkozom a PÁRTSAJTÓ önmegtartóztatásán, sem a TRANSINDEX, sem a HÁROMSZÉK nem hozta a hírt…az előbbin nem csodálkozom, az utóbbin sem, hiszen a Székházban maradhattak a tavalyi fenyegetések ellenére…Vagy meglepetéseket tartogat a hétfő?

  52. Nagy Ferenc mondta:

    A Transindex illetékesei szerint addig nem érdekes a hír, ameddig nincsen 500 aláíró. Kellemetlen lehet, hogy most már megvan.

  53. Nagy Ferenc mondta:

    A Háromszék pedig Tőkés engedélyére vár, vagy arra, hogy a frissen alakult EMNT-ből legalább egy név megjelenjen az aláírók között.

  54. Karesznek mondta:

    Azt mondod: Az eddigi “Szavazz ránk, aztán a pofádat fogd be!” helyett most “Szavazz arra, akit mi mutatunk neked, és a pofádat ezúttal is befogod” lett az RMDSZ utasítása, mintha más út nem is lenne!
    Engedj meg egy pontosítást: Az RMDSZ expressis verbis nem mondta ki, hogy kire kell szavazni. És ez érthető. Egy éve sincs még, hogy Geoana kereken kimondta, hogy a kormányba nem kerülhet be az RMDSZ. Mindenki más igen, de magyar nem. Nos a pofontól még ég az arcuk, még porolják a port a kalapjukról, még nagyokat nyelnek, mielőtt megcsókolnák a kezet, amely arcul vágta őket. A sepsiszentgyörgyi polgármester is hülyeségeket beszél, amikor azt mondja, reszkető kézzel szavaznak majd a magyarok Geonara. Mitől reszketne az, aki nem készül hitványságra? Hogy neki elcsuklik a hangja és reszket a keze? Mit mondhatnék. Akit bánt a lelkiismeret önnön hitványsága miatt az még nem teljesen elveszett ember.

  55. Tőkés mondja mondta:

    “Akkor már tisztességesebb és megfelelő elvi alapú a Székely Nemzeti Tanács elnökének érvénytelen szavazásra buzdító kísérlete, amit egy összmagyar erdélyi összefogás egyértelmű politikai üzenetté erősíthetne, ennek hiányában azonban eleve kudarcra van ítélve, amint ezt az első forduló eredményei igazolták is.”

    Ha tisztességes is, és megfelel az elvi alap is, akkor miért nem csatlakozik Tőkés László és csapata? Hogy az áhított összefogás is létrejöjjön, vagy legalább tegyünk feléje egy nagy lépést? Hol lapulnak az újdonsült EMNT aktivisták?

  56. Barna Tibor mondta:

    KSZ-nek: “akik nem voltak KISZ legények” “…“nemzet” jövőkép témában a nyilatkozó szavait a gyerekei súlyával szoktam mérni…”

    Rosszul mérsz KSZ! Ugyanis a KISZ kötelező volt, szinglik pedig több millióan vagyunk olyanok, akik szívünkkel, lelkünkkel keres(t)ünk párt magunknak, de nem találtunk! Ugyanakkor azért talán nekünk is VANNAK építő, fontos gondolataink, cselekedeteink!

    Karesz, teljesen igazad van!

  57. id .Farnady László mondta:

    Karesz nicknevű írása nagyon tetszik. Ha így tudnék fogalmazni, ugyan ezt írtam volna.

  58. Székely es,meg Attila es. mondta:

    KSz-nek.Tisztelt úram!Ön beszél és igyekszik a “gyerek altatás közben” valamit számba venni.
    Én javaslok Önnek valamit:maradjon továbbra is gyerek altatónak,mert minket józan felnőteket nem tud elaltatni.Már mondtam,most ,ebben a pillanatban nincs szükségünk szimbolikus gesztusokra.Máskülönben a cél nemes,jó és érdekes,de a józan fejünket nem szabad elveszitenünk.Mi, most itt a FÖLDÖN és a JELENBEN vagyunk.Nem kell FEGYVERT adni a kezükbe az AUTÓNOMIA ellenzőknek.Ez az Én véleményem.

  59. Hunyoros mondta:

    Miután az RMDSZ a referendumot illetően NEM szavazásra búzdított, ezzel a szevazatok számbeliségét az érvényes felé tolva, hát kilőtte saját képviseletét. Az öngól legjobb példája, a kapzsiság mintaképe.
    Ezekután még arra a pártra szavaztatná a magyarokat, amelyiknek Iliescu a tiszteletbeli elnöke. Az Isten adta ész lenne, valóban Geoanara szavazni???

  60. Karesz mondta:

    Az alter egomnak: Hivatalos utasítás tényleg nincs, de azt Markó világosan kimondta, hogy Johannist kell támogatni! Ez azért egy kicsit világos lenne, vagy mégse? Abban is egyet érthetünk, hogy a remegős kezű szavazás Geoanara, eléggé egyértelmű utalás lenne! Amire igent mondok, a lelkiismeretével küszködő ember még nem kárhoztatott el végérvényesen!
    Farnady úr, köszönöm az elismerő szavait! A nevem Nyárádi Károly, és innen van a Karesz nick, ahogyan a barátaim szoktak szólítani!

  61. Árus Zsolt mondta:

    Készítettem az oldal tetején található képbõl egy kis kiegészítéssel egy olyat, amit szórólapként, újság-, illetve képújság-hirdetésként is lehet használni.
    Kérésre (zsolt@server.ro) megküldöm levélben.

  62. Istvan mondta:

    kerdes: miert irja ala az ervenytelen szavazasra buzdito nyilatkozatot egy magyarorszagi?aki ott el annak semmi koze ahhoz, hogy mi mit akarunk. nem magyarorszaghoz akarunk csatalkozni hanem autonomiat akarunk…vagy nem?

  63. Árus Zsolt mondta:

    Megint a régi nóta: mi köze a magyarországinak hozzánk?!
    A válasz se lesz új: minden magyar felelõs minden magyarért! Nincs magyarországi, erdélyi, felvidéki, stb. magyar, csak magyar van.
    Illetve vannak árnyék-magyarok, akik arra bíztatnak, hogy szavazzunk Iliescura ismét, meg vannak a tájékozatlan magyarok, akik ilyen kérdéseket tesznek fel, illetve akik néha még hisznek az árnyék-magyaroknak. Ez utóbbi két csoport létszáma remélem egyre kisebb.

  64. Aszalos Istvan (Aszi) mondta:

    Egy dolgot azért ismerjünk el bár örvendetes tény hogy más országok magyarjai is támogatják ezt a kezdeményezést de 6.-an a bojkott napján már csak a romániai magyar szavazat számít!

  65. BJ Aszinak mondta:

    Nem arra számítunk, hogy aki érvénytelenül fog szavazni, az mind aláírja, és aki aláírja az érvénytelenül fog szavazni (nyilván az anyaországiakra és a külföldön élőkre gondolok, akiknek nincs erre lehetősége), hanem arra, hogy az aláírók mozgósító erőt fognak jelenteni, terjesztik ezt az oldalt s egyben az elképzelést, szavazókat és további mozgósítókat gyűjtve.

  66. Attila mondta:

    Mindenki menjen és szavazon M.Geoana-ra!A két rossz közül a kisebbet kell választani.Mi, mai emberek nem csak a múltban kell éljünk, a jövőt nem hangzatós, meg mellveregetésel kell megalapozni,hanem józan politizálásal.Lehet,hogy ez néhánynak nem fog tetszeni,de én itt és lent a Földön élek.Megalkuvó sem vagyok,CSAK JÓZAN.

  67. Aszalos Istvan (Aszi) mondta:

    Azért remélem az erdeyi magyar ajkú szavazópolgárok jó 20%-a támogatni fogja ezt a kezdeményezést mert szerintem az már jó eredménynek számítana, arra mindenképp elégséges lenne hogy ráébressze az ország – és a romániai magyarság – vezetőit arra: a székelyföldi autonómia ma már megkerülhetetlen kérdés és e kérdés semmikép sem alkú tárgya.

  68. Vajda István mondta:

    Kedves Barátaim!

    Kérek mindenkit, hogy akinek felhívják a figyelmét erre a kezdeményezésre, tegyék hozzá azt is, hogy gyönyörű nyelvünk szabályait tartsák be! (Gondolok itt ékezetekre és nagy betűkre.)
    Akinek angol billentyűzete van, annak 1 perccel többet vesz el az életéből, de ezzel is kimutathatjuk, hogy mennyire fontos magyarságunk és a minket MAGYAR AJKÚ NÉPEKET összetartó nyelv.

    Tipp: Nyissanak meg egy magyar honlapot (napilapok internetes változatain biztosan akad minden ékezetes betűből) és kijelölve a betűt Control+c-vel másolva, Control+V-vel be tudják illeszteni.

    Isten áldja és tartsa meg magyarnak a Szent Korona országait!

  69. jozsef mondta:

    Na, ezt aztán nevezem! Feltámadt a nemzeti öntudatunk? Autonómiát! De azonnal!!! Irjuk rá a szavazólapra! Ne magyarul, mert a román megfelelője egyáltalán nem hasonlit rá, igy nem értik meg, hanem angolul: Mi angolok (ugyebár), kérjük az autonómiát! És amennyi eszünk van látjuk benne a racionalitást… Megmondom nektek, drága barátaim, hogy csak az érvénytelen szavazatok számát növelitek. Na, de harcra fel…majd ha érvénytelen szavazataitokkal eléritek az önrendelkezést,páratlanok lesztek világszerte…Addig, csak egy nevetséges, és tudatlan cirkuszi bohóctársulat maradtok… de nálam sikertetek van:))))))))

  70. Kiss Csaba mondta:

    SELF GOVERNMENT!
    AUTONÓMIÁT SZÉKELYFÖLDNEK!!

  71. kerekes laszlo mondta:

    Jo kezdemenyezes ez. Csak az nem vilagos, hogyan jelenik meg ezen szavazatok osszesitese- hivatalos formaja nincs. Parhuzamos szamlalas megszervezesere volna szukseg!!!

  72. fairplayguy mondta:

    Kedves magyar embertársaim !

    Nagyon szép kezdeményezésnek tartom ezt az autonómia kerekasztalt és azt is tudom hogy Koszovóban az albánok úgy tudták elérni az autonómiájukat hogy évekkel azt megelőzendő teljesen kivonultak a szerbiai politikából. Ha jól érzem, akkor ez a kezdeményezés olyan jelleggel rendelkezik, illetve olyan irányultságú és stratégiának egyáltalán nem rossz.
    Namármost ha az általam fentebb leírtak működödtek, mert működniük kellett Koszovóban, másként nem sikerült volna azt az albánoknak azt kivívni, akkor testvéreim már csak az a kérdésem hogyan tudjuk rávenni az udemerájt hogy kivonuljon az országos politikai életből. Egyáltalán milyen esélyünk van rá, ha egyáltalán létezhet ilyen, mivel nagyon jól tudjuk hogy nem érdekli őket csak a hatalom, a húsosfazék körüli téblábolás…
    Ha azt is figyelembe vesszük hogy amióta eszemet tudom, román államelnök nem járt Székelyföldön hivatalos látogatáson Base előtt és ha emlékezetem nem csal akkor egyik sem foglalkozott hivatalosan az autonómia fogalmával románföldön, akkor azt kell mondanom hogy talán (?) Base az egyetlen esélyünk arra most ebben a pillanatban hogy az autonómia egyáltalán fent maradjon a politika asztalán, azért hogy valamikor egy közeli- távoli jövőben egyáltalán valamikor megkaphassuk, elérhessük azt. Ezt Geoana és barátai az udemeráj soha nem fogja akarni kiharcolni nekünk mert jobban érdekli őket a profit és az országos vagyon ellopása.
    Ami pedig a Klaus szebeni polgármester körüli hisztériát illeti, most államfő választás lesz Romániában nem pedig miniszterelnök választás, és Geona és kommunistái soha nem fognak német embert tenni miniszterelnöknek Romániában. Hallottam már ilyen irányú politikai nyilatkozatot is amúgy…
    Tehát szép kezdeményezés és hasznos is lehetne jelen kezdeményezés ha nem ismernők az aktuális romániai helyzetet.
    Őszintén szólva nekem még most is az jár a fejemben hogy Base-re szavazok mint a komcsikra, akik (emlékezzünk csak vissza Nastase és Iliescu múltban alkalmazott stratégiájára- mindig az ungurok voltak a hibásak ha bármilyen probléma volt amiről el szerették volna téríteni a figyelmet -) győzelem esetén mindent elkövetnének hogy teljesen és véglegesen lesöpörjék a politikai asztalról azt a témát hogy autonómia. Teljes udemerájos segítséggel természetesen. Kérdem én akkor hogyan lehet majd rávenni az udemerájt hogy kivonuljon a román politikából ha Geoanaék-kal együtt hatalomra kerülnek ? A válasz nyílvánvaló: sehogy.
    Szóval helyes és korrekt ez a kezdeményezés de még szerintem nem jött el az ideje. Előbb még buknia kéne egyet- kettőt az RMDSZ- nek hogy tényleg kivitelezhető legyen ez a stratégia.
    Uff én beszéltem magyar testvéreim :)
    Sok sikert nekünk !

  73. Attila mondta:

    Aszi!Én meg remélem,hogy az erdélyi magyarság nem a széthúzásra lessz hajlamos,hanem az összetartásra.Ne BIZTASATOK MINKET SZÉTHÚZÁSRA!!!!!!Itt gondolok a nagy többségre.

  74. Pesta mondta:

    Túlságosan mélyen nem gondoltam bele, hogy milyen is volna, ha ez a sokat hangoztatott Autonómia valóra válna. De vajon aki ezt hangoztatja az a lehető legrészletesebben belegondolt-e, hogy hogyan lehet ezt elérni, hogyan működne (vagy működne-e egyáltalán), megvannak-e a feltételek a létrehozásra stb. Ajánlanám figyelmébe mindenkinek gondolatébresztőként a következő cikket: http://www.manna.ro/bedaralo/szekely_autonomia_kuzdelem_tiz_legnagyobb_hibaja_2009_09_18.html
    Csak azért is, hogy nem ártana gondolkodni is néha s nem csak mellünket kellene döngetni, hanem fejünket sem ártana törögetni.

  75. Éva mondta:

    Budapest, Mór, Szombathely, Pécs, Debrecen,Püspökladány, Miskolc, Törökszentmiklós, Gödöllő, Cegléd, Siófok és még sorolhatnám az aláírók lakhelyeit. Ezek az aláírások igazán reprezentatívak Székelyföld szempontjából. Bíztathanátok az embereket valami értelmesre is.. ez fájdalmasan nagy baromság!

  76. tisti mondta:

    Az igazi kerdes csak az, hogy mi a banatra alapozzuk autonomia-igenyeinket?! Mibol tartana magat fent a mi Szekelyfoldunk? Nagy valoszinuseggel “belefulladna”, ez az ami nem kerdeses. Es mikor hagyjuk mar abba (mi szekelyfoldiek) a vagyalmok kergeteset?! Nem az lenne az elsodleges, hogy megteremtsuk a lehetoseget az autonomianak es csak azutan kerjuk azt

  77. MI mondta:

    Csak igy nyerhet ujra a komunizmus……
    A szavazatok zome amugyis Geoan fele megy,legalabb probalkozzunk a 2 rossz kozul a kevesbe rosszat valasztani(Base)
    Legalabb ervenyesek maradnak szavazataink

  78. Gazda Árpád mondta:

    Azt javasolnám, akik ellenzik az autonómiát és az erről szóló második fordulós szavazást, készítsenek honlapot maguknak, és ott éljék ki a fröcsögési hajlamukat. A vitának, a civilizált hangnemben leírt ellenvéleményeknek itt is helyük van a kommentek rovatban. Az aláíráslista viszont a támogatók listája kell hogy legyen.

  79. Gazda Árpád mondta:

    Gondolom a technika ördöge tett látogatást az Erdély ma szerkesztőségében. A Pecsételjen a 3. kockába című, e kezdeményezést ismertető cikk ugyanis átdatálódott november 20-ra, így már nem látható a hét legolvasottabb írásai között. A pontosság kedvéért: a választások első fordulóját november 22-én tartották, a felhívás november 26-án jelent meg e honlapon. Kovács Csaba Pityóka, az erdély.ma portál főszerkesztője november 27-én írt véleményt itt, akkor, amikor a portálján hírt adott a kezdeményezésről.

  80. Veress Judit mondta:

    Vennünk kell a fáradtságot és mindenikünk mondja el egy pár embernek személyesen, miért kell így szavazni. Én azt tapasztaltam, hogy akik nem akartak elmenni dec. 6.-án szavazni, nagyon jó ötletnek tartják, ha az autonómiát berajzolják és rá pecsételhetnek, sántán, betegen vagy akár vakon is elmennek szavazni. A szórólap kézbeadása is fontos, egyértelműen szemlélteti a közakaratot.

  81. Attila mondta:

    Tisztelt Gazda Árpád!Mi nem az autónomiát ellenezzük,hanem a buzditást a széthúzásra.Mindennek meg van a maga ideje,mint a szalmakalapnak.Ezen a szavazáson össze kellene , hogy fogjunk és nem széthúzni.A csak azért is megmutatjuk az RMDSz-nek ,szerintem egyáltalán nem egésséges politizálás senki részéről,mert végeredményben saját magunk alatt vágjuk el a fát.

  82. Aszalos Istvan (Aszi) mondta:

    “Három érvet hoznak föl az autonómia mellett. Elsõsorban egy gazdaságit, azt, hogy a román állam rendelkezik Székelyföld természeti kincseivel: a bányákkal, az ásványvizekkel, az erdõkkel. A székelyek azt hiszik, hogy a regionalizáció megteremti számukra azt a lehetõséget, hogy az erõforrások kitermelésébõl származó pénzt hasznosabban fektessék be.

    A második érvem az, hogy egy pénzügyi föderalizáció több pénzt hozna a helyi közigazgatásnak, úgy gondolom, jelenleg túl sok pénzt fizetünk Bukarestnek. Ha autonómia lenne, több adót fizetnének, mert a székelyek adófizetõ- képessége nagyobb lenne, mint jelenleg, amikor túlontúl magas az adócsalás és a fekete, illetve szürke gazdaság által okozott veszteség.

    A harmadik érvem a költségekre vonatkozik: ha a helyi szolgáltatásokat a helyi kötségvetésbõl finanszíroznák, akkor a helyi közösségek sokkal nagyobb gondot fordítanának arra, hogyan költik el a pénzt ezekre a szolgáltatásokra (oktatás, egészségügy stb.), jobban odafigyelnének a veszteségekre és mindez a szolgáltatások hatékonyságát segítené elõ.

    Bár egy dolgot elismerek én is az autonómia elõnyei elsõsorban számomra is inkább érzelmi természtûek ugy érzem végre lenne valami ami a miénk a szekely népé, létezne a székelyek körében valami, ami csak a miénk, egyféle szolidaritás, melyet az árvizek alkalmával is tanúsítottunk. Akkor úgy segítettük egymást, hogy csupán néhány héttel a vizek visszahúzódása után Bãsescu államelnök megjegyezhette: az utak, kapuk, istállók mind ki voltak javítva anélkül, hogy az emberek segítséget vártak vagy kaptak volna valakitõl.

    És meg valami,nem akarom hogy a szászok sorsara jussunk:
    -Az erdélyi magyarok száma évente körülbelül 30 ezer lakossal csökken. Egyre többen mennek el és egyre többeket visznek magukkal. Ezt a folyamatot nem lehet megállítani másképp, csak olyan autonómiaformákkal, amelyek segítenek abban, hogy identitásunkat megõrizzük
    -Marosvásárhelyen 13 általános iskola mûködik. Az egyiknek Friedrich Schiller a neve, a másiknak Európa, a többi román személyiségek nevét viseli. Annak ellenére, hogy a város lakosságának fele Magyar!
    -Másik példa: 1996–2000 között Maros megye Közigazgatási Bizottságának 27 tagja volt, kettõ hivatalból, a többit pedig szakmai versenyek alapján nevezték ki. Csak egy volt Magyar. A többi 26 román volt. Szerintetek ez természetes? Én nem mondom, hogy mi okosabbak lennénk a románoknál, de azt sem hiszem, hogy mi erdélyi magyarok 27-szer butábbak, lennénk mint a románok?

    Nem tudjuk, hogyan mûködne egy autonómia a Székelyföldön, mert még nem létezett ilyen de ha Európa más autonómiamodelljeit vesszük alapul, akkor elõrevetíthetjük azokat az erõket, melyek ilyen módon felszabadulnak. Bármilyen visszataszító a többség számára a Dél-Tirollal vont párhuzam, ez létezik. Onnan is tömegesen vándoroltak ki a német ajkúak, ott is volt bevándorlás, alacsony életszínvonal, szegénység és a Rómától való függõségi helyzet, mindaddig, míg meg nem jelent az az autonómiaforma, amely nemcsak azon német ajkú csoport számára volt elõnyös, amelyik az autonómiát kérte, hanem egy nagyon kis számú közösség, a ladin, valamint az ott élõ olaszok számára is. Ami szerintem valóban fontos, az az, hogy a döntés joga Rómából Bolzanóba helyezõdött át

    És igen talán létezne más megoldás is, ha mi magyarok hiábavalóan és teljesen fölöslegesen nem éreznénk megkülönböztetettnek magunkat akkor talán nem éreznénk szükségét az autonómiának.
    Miért akarják velem azt éreztetni,hogy szégyelnem kéne magam mert nem románnak hanem magyarnak,székelynek születtem?
    Miféle nagy megerõltetés lenne, ha minden évben újévi beszédében az államelnök a román La mulţi ani! után egy magyar Boldog új évet kívánok!-kal köszöntene. Nem nagy dolog, de bátorság kell hozzá…” Dr. Szitnyai Géza

  83. Aszalos Istvan (Aszi) mondta:

    Kedves Attila! Nem e felhívás kezdeményezői generáljak a széthuzást vagy hogy pontositsak nem csak:négy magyar szervezet van, négy különböző álláspont.

    “Az RMDSZ Mircea Geoanăt támogatja a december 6-i elnökválasztás második fordulójában, a Magyar Polgári Párt Traian Băsescu mögé sorakozik fel, míg a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajátos álláspontra helyezkedett, és az „autonómiára való szavazásra” buzdít. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szerint viszont egyik jelölt sem érdemli meg a magyar szavazatokat…

    …Szombaton közzé tett közleménye szerint a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az SZNT ez utóbbi megoldását találja a „legtisztességesebbnek”. Tőkés kiosztotta mind az RMDSZ-t, mind az MPP-t, amelyek szerinte túlságosan hamar „elkötelezték” magukat. Az EMNT szerint ugyanis egyik jelöltnek sincs „nyilvános és értékelhető politikai ajánlata általában a (…) nemzeti közösségek létkérdéseinek megnyugtató rendezésére, sajátosan az erdélyi magyar közösségi autonómiák közjogi megvalósíthatósága tekintetében”. Tőkés főleg az RMDSZ-t bírálja amiatt, hogy még mindig nem hívta össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF), amely szerinte dönthetett volna az erdélyi magyarság egységes álláspontjáról. Ezzel szemben Markó Béla úgy véli, hogy ebben a kérdésben az RMDSZ-nek kellett döntenie, és közölte, hogy csak december 6-a után hívják össze az EMEF-et.”

  84. Gazda Árpád mondta:

    Kedves Attila!
    Én úgy látom, az egység önmagában nem érték. Ha azt mondom, ezentúl adjuk egységesen román iskolába a gyermekeinket, minden bizonnyal az egységbontók járnak el helyesen, azok, akik mégis ragaszkodnak az anyanyelvükhöz. E mostani választáson is az értékek mentén történő összefogás vezethetne előbbre. Én tehát annak az összefogásnak örvendenék, amelyikben az RMDSZ-t, az MPP-t, az EMNT-t és az SZNT-t az autonómia-népszavazás ügye kovácsolná egységbe. Arra pedig, hogy mikor minek van itt az ideje, recept nincsen. De könnyen megeshetik, hogy az a nő, aki arra vár a gyermekszüléssel, hogy meglegyen a ház, az autó, gyermek nélkül marad.

  85. KSz mondta:

    A Háromszék is hozta a hírt!

    http://www.3szek.ro/modules.php?name=3szek&id=24628&Cikk=Tegy%C3%BCk%20l%C3%A1that%C3%B3v%C3%A1%20Sz%C3%A9kelyf%C3%B6ldet

  86. KSz mondta:

    Kedves barátaink, háborgók és rokonszenvezők!

    Egy páran a kezdeményezés értelmét keresgélitek, számotokra a honlap tetején a “Mi ez és mire jó fület” ajánlom… türelmesen végigolvasni…

    AKIK VISZONT TÁMOGATNÁTOK a kezdeményezést, küldjetek egy rövid linket levelezőlistáitokra, fontos, hogy a felhívás üzente minél több helyre eljusson!!!

    Ez egy teljes mértékben önkéntes akció, a mozgalom jellege fontos számunkra, a tudatosítás, a bátorítás. Hogy a jövő a mi kezünkben van… gyerekeink sorsát mi irányítjuk és nem pár bukaresti, budapesti kártyakeverő… Ráépül ugyan az elnökválasztási kampányra, de annál több, polgári erőt kíván felmutatni, kitartást…

    Ameddig csupán egy-két önkéntes szájából hallatszik a sóhaj, a pártpolitikusok füle mellett elszáll az óhaj.

    Egyetlen EUROKONFORM fegyverünk a VOKS…becsüljük meg ezt az értékes eszközt, következetesen mindig csak az autonómia érdekében adjuk!!!

    Ne a pillanatnyi örömöknek hódoljatok, mint ahogy a kampánydisznó torán a Kurtapatakiak 99%-ban szoktak!

    Az AUTONÓMIA ügye, őseink földje, a közbirtok, az erdő, a szántó, a legelő NEM ELADÓ. Csak falun belől :) .

  87. Nagy Ferenc mondta:

    Világos, hogy az egységre buzdítók szótárában az egység feltétel nélkül besorolást jelent az RMDSZ zászlaja alá. Ennek megfelelően most azt jelenti, hogy Geonara kell szavazni. Nem új dolog. Amikor Nicolae Ceausescu 1968-ban létrehozta a Romániai Magyar Dolgozók Szövetségét (röviditve: RMDSZ) a jelszó akkor is az egység volt: a romániai magyar dolgozók egységesen állnak a párt vezetője mellé. Ceausescu helyett most Geoanát kell mondani. Egy dolog nem változott: román államérdek volt akkor is, ma is, ez a fajta magyar egység. Ami változott: akkor a szeku kényszerítő ereje mentség lehetett egyik másik janicsár számára. A mai janicsárok számára nincs mentség.

  88. Aszalos Istvan (Aszi) mondta:

    Mégis választok!
    http://erdely.ma/publicisztika.php?id=61653&cim=megis_valasztok

    Na ezek után próbáljon engem meggyőzni bárki hogy mégse a „legtisztesegesebb” megoldást választjam !
    Az RMDSZ pártiak most már csak egy kifogásal jöhetnek,amennyiben a kedvenc pártunk kormányra kerül ott lehetnek a jövői évi költségvetés kiosztásánál amit elismerek főleg így válság idején nagy szó; de én mindig is gerinces embernek tartottam magam és egy kis alamizsnáért nem fogok beállni kurvának!
    Mellesleg nem tudom más városokban ez hogy van de Csíkszeredának az idei szűkös költségvetésből is van mit felmutatnia!

  89. Nagy Ferenc mondta:

    A Háromszék írja: A felhívást aláírásával támogatta: Ferenczes István csíkszeredai költő, Egyed Ákos történész, akadémikus, Bakk Miklós politológus, Gazda József író, tanár és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
    Akit nem kellett volna kihagyni felsorolásából: Csetri Elek történész, akadémikus, Vikidál Gyula színművész, Tóth Károly Antal író.

  90. Attila mondta:

    Tisztelt Aszi!Önnek, a fejében a gondolatok össze vannak egy kicsit kavarodva-zavarodva?Igyekezen rendet teremteni ,hogy értsük meg mi is.Fehér vagy fekete?Megkérem!

  91. Aszalos Istvan (Aszi) mondta:

    Kedves Attila!
    Ha megtisztelne azzal hogy konkrétan elmagyarázná hogy mire gondol megköszönném !

  92. Toró Attila mondta:

    2009. december 1. Sepsiszentgyörgy

    Tinutul Secuiesc pamant Romanesc!
    http://www.sepsiszentgyorgy.info/index.php?option=com_content&view=article&id=196&Itemid=85

  93. Aszalos István (Aszi) mondta:

    Én csak azt nem értem hogy az a sok kedves román ember miért Budapest zászlaját lobogtatva vonult ki az utcára (ha netán vki nem értene a kérdésem: http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=1171:roman-zaszlo-budapest-felett&catid=41:publikaciok&Itemid=65 )

  94. Azkabay Denes mondta:

    Utopi… Almodozas…Egy elveszett ugy ami a mi hibank muve es soha se lessz kijavitva.
    Osszatok a semmit es a remenyel egyut fogtok megoregedni.

  95. BJ mondta:

    Szent a béke! A főtéren székelyruhás kislányok, kezükben román zászlóval ugrándoznak, játszanak. Nekünk is jogunk van megünnepelni december elsejét, jogunk van lengetni a román zászlót, sőt, jogunk van választani Basescu és Geoana között. Mi kell még?

  96. KSz mondta:

    “Kiss Tamás: – A székelyek pedig nem az MPP miatt szavaznak majd Băsescura, hanem egyszerűen azért, mert csak őt ismerik, az RMDSZ pedig nem kommunikált világosan.”

    Nocsak, nocsak az RMDSZ már megint nem kommunikál jól, mint az első Tőkés győzelem idején…

    Ugyanis nincs az az ép eszű ember, aki arra áldozza fel politikai karrierjét, hogy a szegény félkegyelmű MARIONETT Geoanát etesse meg a választókkal.

    Sem Szász Alpár Zoltán, Székely István politológusok, sem Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok, sem Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnöke nem merne egyetlen székelyföldi településen sem Geoanával megjelenni.

    Saját RMDSZes cimboráik nevetnék szembe: na ezt te jól leszívtad barátom…
    Irány inkább akkor a tányérmosogatás Amerikában!!!

  97. KSz mondta:

    A temesváriakat továbbra sem lehet félrevezetni…
    TEMESVÁR kifütyülte Geoanát…

    http://www.hotnews.ro/stiri-politic-6591287-video-update-geoana-huiduit-copios-timisioara-sustinut-discursul-opera-plecat-usa-din-spate-manifestantii-cer-aiba-curajul-iasa-fata-multimii-este-dureros-20-ani-revolutie-comunistii-adune-aici-piata-.htm

  98. Pal Levente mondta:

    Nem vagyunk megérve az autonómiához…hol vannak a programok, eszközök?; legjobban a szellemi tőkét hiányolom ennek a megvalósításához. Autonómia nélkül is meglehetne oldani például a fiatalok haza csalogatását.

  99. Aszalos István (Aszi) mondta:

    Megtaláltam az ideális elnökjelöltet:
    http://www.youtube.com/comment_servlet?all_comments&v=bWP4ByxVzB0&fromurl=/watch%3Fv%3DbWP4ByxVzB0%26feature%3Dplayer_embedded

  100. Aszalos István (Aszi) mondta:

    http://www.youtube.com/watch?v=bWP4ByxVzB0&feature=player_embedded

  101. KSz mondta:

    Kesztió, egy kolozsvári főliberális bloggerfigura, a Szabadtér blog szerkesztője, Czika Tihamér kebelbarátja így méltatja a gyerekvállaló családokat, természetesen egy Transindex cikk kommentjei közt:

    “Azok a mélymagyarok, akik ugyancsak a szaporodásban látják a nemzet megerősödését, észre sem veszik, hogy újabb decreţeii generáció megszületésében gondolkoznak.”

    Hogy mitől lehetne még várni a nemzet megerősödését mint az ép, egészséges családoktól nem tudom, Kesztió sem fejti ki…talán a liberalizált drogfogyasztástól, melegházasságoktól, eutanáziás nyugdíjba vonultatástól, nem tudom… Az miért lenne baj, ha újra megtelnek az iskolák? Ne adj Isten, EGYSZERRE…

    *****

    Jól esett Bíró püspök decemberi levelét olvasni Kesztió idétlenségei után…Ajánlom mindenkinek!!!

    (Részlet)
    Minden nyelv, így a magyar nyelv is fejlődik, változik, alakul. Új szavak kerülnek a szótárba, új fogalmak megnevezésére használunk már meglévő szavakat, ezek új jelentéssel gazdagodnak. A szavaknak több jelentése is lehet, az egyes szakterületeken mást és mást jelölnek ugyanazzal a szóval. A „tolerancia” szó alapjelentése például türelmesség, de a közéletben a mások véleménye iránti türelmet, az egészségügyben a szervezet ellenállóképességét, a műszaki életben pedig az adott mértéktől megengedhető eltérést jelenti. Napjainkban azonban a „tolerancia hiányát” vetik azok szemére, akik romboló jelenségekkel, például a család intézményét aláásó intézkedésekkel szemben védekeznek, védik családot, azokat az értékeket, amelyeket a család a társadalomnak nyújt.

    De mit is tekintünk családnak? A „család” szóval klasszikus értelemben a házaspárt és gyermekeit jelölték, azt a kis közösséget, amelyben egy férfi és egy nő tartós kapcsolatra, kölcsönös szeretetre és az élet továbbadására kötelezték el magukat. A jogszabályok azonban anélkül, hogy a családot meghatároznák, rendelkeznek a családról, és ezzel azt sugallják, hogy felnőttek és gyerekek mindenféle csoportosulása azonos értéket képvisel a társadalomban. Hasonló a helyzet a „házasság” szóval is: akik házasságnak nevezik két ember alkalmi társulását, amelyben az élet továbbadásáról szó sincs, és sokszor nem is lehet, azt akarják elérni, hogy az ilyen kevésbé értékes kapcsolatok részesüljenek ugyanolyan védelemben és támogatásban, mint az életet forrásozó tartós szeretetközösségek. Korunkban az emberek gyakran bocsátkoznak szerelmi kapcsolatokba szilárd kötelék nélkül, nem is gondolva a kapcsolat tartósságára és kizárólagosságára. Eleinte „viszonyról” beszélnek, majd, ha a kapcsolat már bizonyos ideje tart, „partner”-nek nevezik egymást, mintha egy kereskedelmi szerződés részesei lennének. Vannak, akik „barátnőjükkel”, illetve „barátjukkal” élnek együtt, összemosva ezzel a barátság és a házasság fogalmát. A barátok ugyanis egymásnak a legjobbat akarják, a házasságban azonban a felek egymásnak ajándékozzák magukat. A kölcsönös legjobbat akarás még nem kölcsönös és teljes önátadás. A barátság, legyen az bármilyen finom és gazdag, nem ér fel a házassággal, mert a tökéletes önátadásban a másik a felajánlást – fizikailag, pszichikailag és lelkileg – teljesen elfogadja. Tökéletes elfogadásra csak az képes, aki jelentősen „más”, mint a felajánló maga; ez pedig azt jelenti, hogy a teljes odaadás nemi különbözőséget és szexuális beteljesedést követel.

    Hogyan viszonyuljunk azokhoz, akiknek a családot bomlasztó tevékenységével nem azonosulhatunk? Hogyan tudtok saját családotoknak és a társadalomnak segíteni, hogy felismerjék: házasságotok több, mint társas kapcsolat, szorosabb kötelék, mint a partnerség, értékesebb, mint a barátság?

    Vannak, akik „diszkriminációról” beszélnek, ha megkülönböztetjük a férfit a nőtől, a gyermeket a felnőttől. Ez esetben is a szó eredeti jelentésétől eltérve akarják bizonyítani, hogy a családhoz nem kell két különnemű ember, a családtagok jogai és kötelességei mindenben azonosak. Könnyű belátni, hogy ez a törekvés a társadalmat összekötő kapcsolatokat bomlasztja, család- és emberellenes. A „diszkrimináció” szó eredeti jelentése hátrányos megkülönböztetés, nem nevezhető tehát diszkriminációnak az, ha a különbözőeket nem kezeljük úgy, mintha azonosak lennének.

    Korunk nagy vívmánya, hogy világszerte hirdetjük és valljuk: minden ember egyenlő méltósággal bír. Ez azt jelenti, hogy minden ember egyformán értékes, senkit nem szabad úgy kezelni, mintha értékesebb, vagy kevésbé értékes volna, mint a többiek (l. KEK 1934). De az veszélyes támadás az emberi méltóság ellen, ha az embereket nem személyeknek, hanem mindenben egyforma egyedeknek tekintik. Azzal, hogy az emberek egyenlőségét törvényerőre emeljük, a közjót és a közösségben élő emberek akadálytalan fejlődését, az ehhez szükséges eszközök értelmes megválasztását szolgáljuk. A közjónak sokféle személyre van szüksége, akik különböző feladatokat töltenek be, ezért különböző jogaik és kötelességeik vannak. A különböző (nemű, korú, vallású, nemzetiségű, stb.) személyek együttműködése szolgálja a közjót, uniformizálásuk nem. Az egyes személyek méltóságuk vagy alapvető emberi jogaik tekintetében nem különböznek, épp ellenkezőleg: a közjó szolgálata fokozza a szolgáló személy emberi méltóságát és megerősíti alapvető jogait.

    Mennyiben segíti családotok mindennapi életét az, hogy kinek-kinek megvannak korához, neméhez, állapotához mért különböző „jogai és kötelességei”?

    Gyakran találkozunk a „szabadság” szóval való visszaéléssel. Azt, aki házasságban, családban él, nem mondják szabadnak, mert nem teheti azt és akkor, amit és amikor akar. A szabadság korlátozásaként emlegetik a társadalmi viselkedési, illendőségre vonatkozó szabályokat, úgy vélik, hogy aki szabad, az kapcsolatait tetszése szerint, „szabadon” alakítja. A szabadság nem azt jelenti, hogy megteszem, amit csak akarok, hanem azt, hogy fölfedezem: a lehetőségek közül melyik a leghelyesebb, azaz erkölcsileg felelős döntéseket hozok. „Az ember azonban csak szabadon fordulhat a jó felé. A szabadságot kortársaink nagyra értékelik és lázasan keresik; méltán. De gyakran visszaélnek vele: úgy tekintik, mint kötetlenséget, hogy mindent megtehessenek, ami élvezetet okoz, még a rosszat is. Az igazi szabadság azonban az istenképiség nagy jele az emberben. Isten ugyanis az embert a saját döntésére akarta bízni.” (GS 17) Csak az igazság alapján lehet igazán szabadnak lenni, az igazi szabadság közelebb visz az igazi boldogsághoz (vö. Veritatis splendor 35 p.).

    Aki úgy véli, a szabadság csak kényszertől való mentesség, valószínűleg arra törekszik, hogy másokkal olyan kapcsolatokat tartson fenn, amilyenek neki tetszenek, s nem olyanokat, amilyeneket bárki, akár az Egyház vagy az állam elvár. Senki se akadályozhassa az élet továbbadását tudatosan kizáró nemi kapcsolatait, kiskorúakkal való kapcsolatait, fesztelen, esetleg, csoportos kapcsolatait. Szerinte a „hagyományos” családfelfogás sérti az ő szabadságát. Az így vélekedők azt állítják, hogy a házasság és a család intézménye emberi, vallási, filozófiai vagy politikai konstrukció, tehát emberi eszközökkel felszámolandó. Valójában az emberi természet lényegéhez tartozik, és minden társadalmi rendszerben megtalálta a maga sajátos formáját. Ahol pedig semmi támogatást nem kap, sőt támadásoknak van kitéve, az egyén is, a társadalom is elveszíti egyensúlyát. „Így minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, melly ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed. (Berzsenyi: A magyarokhoz)

  102. KSz mondta:

    Örvendjünk RÚZSA Magdival a VAJDASÁGI AUTONÓMIÁNAK, a második VAJDASÁGI PARLAMENTNEK!
    Le a kalappal a vajdasági magyar politikusok előtt!!!
    Feltekintünk rátok!

    ******

    Vigyázz a madárra

    Ember, a világ a két kezedtől sír,
    Egyikkel a kerted ásod,
    Másikkal a sírt.
    A másik, tudod bőven várhat rád,
    Építsd a kerted hát tovább,
    S, közben a mindent jól vigyázd!

    Vigyázz a madárra,
    Ha kertedbe repül,
    Őrizd meg a csendet,
    S el se menekül.
    Bajban a világ, ha egyszer újra
    messze száll.
    Vigyázz a madárra, ha
    Válladra repül,
    Amerre az élet, arra menekül.
    Bajban a világ, ha egyszer újra
    messze száll.

    Ember, a világból csak
    A sajátod érdekel,
    A szükség határát oh, ritkán hagytad el.
    Azon túl szintén van világ,
    Gondolhatod, ott gondolnak rád
    S, értük a mindent jól vigyázd!

    http://www.youtube.com/watch?v=9lXU6-eBKkE

  103. Attila mondta:

    Tisztelt Aszi a 91-től!Legyen szives és olvassa még egyszer el a 88-as hozza szóllását.Vagy lehet hogy én nem tudtam felfogni?

  104. Attila mondta:

    A gyerek bölcsödék megtöltése…..ÚTOPIA.Főleg a magyarok számára és nem csak…..A felhőkből le kell szállni ide le a földre.

  105. Lori mondta:

    Akkor inkabb ne menjetek szavazni, ez baromsag. Nem er semmit, inkabb merlegelni kene hogy melyik fel ajanlata all kozelebb az autonomiahoz es arra szavazni. Azer kar szavazni menni hogy nul legyen!!!

  106. KSz mondta:

    AZ a fontos minél, hogy menjünk szavazni és ugy pecsételjünk, hogy utanna merjünk tükorbe nézni!!!

    Aki reszkető kezzel akar szavazni az inkább maradjon otthon, valóban!

  107. KSz mondta:

    Az a fontos, hogy minél tobben menjünk szavazni…bocs az elirasert…

    Most igazan valaszthat mindenki szive szerint, rengeteg a lehetoseg…

  108. KSz mondta:

    Kedves barátaink, háborgók és rokonszenvezők!

    Egy páran a kezdeményezés értelmét keresgélitek, számotokra a honlap tetején a “Mi ez és mire jó” fület ajánlom… türelmesen végigolvasni…

    AKIK VISZONT TÁMOGATNÁTOK a kezdeményezést, küldjetek egy rövid linket levelezőlistáitokra, fontos, hogy a felhívás üzente minél több helyre eljusson!!!

    Ez egy teljes mértékben önkéntes akció, a mozgalom jellege fontos számunkra, a tudatosítás, a bátorítás. Hogy a jövő a mi kezünkben van… gyerekeink sorsát mi irányítjuk és nem pár bukaresti, budapesti kártyakeverő… Ráépül ugyan az elnökválasztási kampányra, de annál több, polgári erőt kíván felmutatni, kitartást…

    Ameddig csupán egy-két önkéntes szájából hallatszik a sóhaj, a pártpolitikusok füle mellett elszáll az óhaj.

    Egyetlen EUROKONFORM fegyverünk a VOKS…becsüljük meg ezt az értékes eszközt, következetesen mindig csak az autonómia érdekében adjuk!!!

    Ne a pillanatnyi örömöknek hódoljatok, mint ahogy a kampánydisznó torán a Kurtapatakiak 99%-ban szoktak!

    Az AUTONÓMIA ügye, őseink földje, a közbirtok, az erdő, a szántó, a legelő NEM ELADÓ. Csak falun belől :) .

  109. Fóris Beáta mondta:

    Utálom a politikát! Gyűlölöm a hazugságot és az átverést! Ezért nem szoktam politizálni, a legtöbb helyzetben kerülöm a politikai témákat. De el kell fogadnom, hogy a politika nélkül nem tudjuk elérni azt, ami minden erdélyi magyar vagy székely embert megillet: saját nyelvén boldogulni a saját országában, békében, és nem megtűrten, hanem egyenrangú félként bármelyik együttélő más nemzetiségűvel. Ezért kérném azt, hogy politikusnak csak olyan ember csaphasson fel, akinek nem papírok szerinti, hanem életmű szerinti értékei ezt megengedik. Hol vannak azok az embereink, akik egy közösség élére állva elkötelezetten tudnak harcolni nem a saját, hanem a közösség érdekeiért? Mutassatok egyet és rá szavazok! Addig pedig legalább megmutatjuk, hogy ha mások nem adnak nekünk harmadik lehetőséget, mi teremtünk magunknak. Reménykedek, hogy lesz folytatása ennek a kezdeményezésnek!

  110. csuri mondta:

    Aki még ékezetet sem tud használni, az legalább ne fröcsögjön.

  111. Aszalos István (Aszi) mondta:

    Attila nem értem mi számodra ennyire érthetetlen abban a bizonyos hozzászólásomban beraktam egy linket ill. e linkre mutató cikket kommentáltam.

    A bölcsődék gyerekel való megtöltése…..meg kétlem hogy ÚTOPIA lenne csak egy kis maentalitas valtasra lenne szukseg.

    Pl. a törökök egyetlen ágyúlövés nélkül foglalják el napjainkban Németországot. Demográfiailag kimutatták ugyanis, néhány évtized elteltével több lesz ott a török, mint a német lakos.

    Ugyanez miért ne lehetne lehetséges a magyaroknál is?Egy kis mentalitás váltással minden lehetséges, és ehez szerintem már az is elégséges lenne ha a magyar állam felválalná a többgyermekes családok támogatását.

  112. Lóri mondta:

    A székely bácsit kirendeli a városi tanács a határon lévő mérgezett tóhoz, azzal a feladattal, hogy ne hagyja, hogy igyon belőle valaki, mert az mérgezésben meghal.
    A székely kimegy, nyugodtan lefekszik egy fa alá, aztán figyel. Nemsokára látja, hogy rohan egy paraszt a tóhoz, láthatóan nagyon szomjas. A székely:
    - Hé, jóember, ne igyon… – Mire a másik megkérdi románul:
    - Ce? (Tessék?)
    - Jaj, csak azt akartam mondani, hogy lassan igya, mert hideg!

  113. KSz mondta:

    Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Elnöksége sajnálattal állapítja meg, hogy felhívása az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) összehívására és közös álláspont kialakítására a romániai elnökválasztás kérdésében eredménytelen maradt.

    A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői végig a párt belügyének tekintették az államelnök-választással kapcsolatos összes döntést, és elzárkóztak a konzultációktól mind a jelöltállítás során, mind a második fordulóban kialakítandó álláspont esetében. Magatartásuk azt, a többek által megfogalmazott vádat igazolja, hogy az EP-választások alkalmával kialakított Magyar Összefogás csak konjunkturális megoldást jelentett számukra és nem egy hosszú távú stratégiai együttműködés kezdetét az erdélyi magyarság fontosabb célkitűzéseinek elérése érdekében. Ez azért is sajnálatos, mert az RMDSZ még mindig a parlamenti képviselet monopóliumával rendelkezik, és a pártérdeket a nemzeti érdek elé helyező gyakorlata a jövőben sem összefogni, hanem inkább megosztani fogja az erdélyi magyarságot.

    Határozott álláspontunk, hogy sokszínű erdélyi magyar társadalmunkban, ahol a politikai pluralizmus intézményesen létezik, a fontosabb politikai szereplők számára nem csak lehetőség, hanem szükségszerűség és a választókkal szembeni erkölcsi kötelesség a közösség jövőjét érintő kérdésekben egyeztetni és megegyezésre törekedni. Szomorúan állapítjuk meg, hogy jelenleg a politikai szekértáborok vezetőinek kibékíthetetlennek tűnő szembenállása felülhaladja ezt az imperatívuszt, kiszolgáltatva közösségünk tagjait a többségi pártok önző érdekeinek.

    A közvéleménykutatások adatai visszaigazolják a magyar politikai elit egyeztetési képtelenségét: az elnökválasztás kérdésében az erdélyi magyarság megosztott. Egységes ajánlat hiányában ez természetes.

    Az egyik tábor – az RMDSZ-vezérkar hivatalos álláspontját magáévá téve – hinni akar a posztkommunizmus stigmáját magán viselő szociáldemokrata jelölt megtérésében és abban az újfajta politizálást előrevetítő ígéretben, amelynek marketing-arca a sikeres szebeni, ráadásul német származású polgármester. Meggondolandó, hogy a közösségi autonómiák kérdésében az elmúlt évtizedben szemérmesen hallgató Klaus Johannis vezette kormány jelent-e megoldást az erdélyi magyarság számára, vagy a Mircea Geoană körüli, magyarbarátsággal alig, de korrupcióval annál inkább vádolható érdekcsoportok kerekednek felül.

    A másik tábor – belső meggyőződés által vezérelve vagy a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének megnyilvánulásai nyomán – Traian Băsescu jelenlegi elnök újraválasztásában látja a kisebbik rosszat, és a romániai kommunizmus bűneit hivatalosan elítélő gesztusáért hajlamos ideiglenesen zárójelbe tenni a Székelyföld területi autonómiáját elutasító vagy a parlamenti demokráciát autokratikus elnöki rendszerrel felülíró elnöki praktikákat. Ezen álláspont mellett szól továbbá az az európai demokráciákban meghonosodott gyakorlat, miszerint közös ideológiai családhoz tartozó pártok egymás jelöltjeit támogatják az országos választásokon.

    Az EMNT Elnöksége számára rokonszenves, és mind elvi, mind erkölcsi megfontolásokból tiszteletreméltónak tartja azt a két előbbi állásponttól eltérő értelmiségi kezdeményezést, amely a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatának nyomvonalán haladva jelképesen az autonómiára való szavazásra szólítja fel a magyar választópolgárokat. Ha ezt a kezdeményezést az EMEF keretében konszenzus övezte volna és az összes erdélyi magyar közéleti szereplő felvállalta volna, valóban kirajzolhattuk volna a Székelyföld és Erdély egyéb, magyarok által jelentős számban lakott régióinak autonómia-igényét jelentő térképét. Kár, hogy ilyen konszenzusra közéleti vezetőink jelenleg képtelenek.
    Mindezek ismeretében az EMNT Elnökségének egyetlen megoldása marad: a választásokon való részvételre, az érvek és ellenérvek mérlegelése után pedig lelkiismeret szerinti szavazásra bíztatja erdélyi magyar közösségünk szavazásra jogosult tagjait.

    Az EMNT elnöksége nevében
    Tőkés László
    Toró T. Tibor

  114. Attila mondta:

    Kedves Aszi!A törökökel igazad van.De a magyar hol van és a törökök honan ,s főleg milyen mentalitással rendelkeznek.Amit mondasz az elméletben érvényes de a gyakorlati kivitelezése nagyon kétes ,hogy ne mondjam magyar szempontból kivitelezhetetlen.Gondoljunk a xx.század második felére és persze napjainkra is,ami szaporúlatot illeti.
    A Lori meglátása szerintem nagyon is helyes!

  115. Attila mondta:

    Pontositok: LORINAK a 1o5-ös commentjére gondoltam ,hogy helyes.Ami a viccet illeti :régi ,s a románok forditva használják.

  116. Aszalos István (Aszi) mondta:

    Kíváncsi vagyok, hogy ennek fügvényében hány EMNT-s fogja aláírásával támogatni e kezdeményezést!

  117. Attila mondta:

    KSz 47.A góbé értelmezésed még egy kicsikét vizsgáld felül.A góbé nem gyász magyar,de balga,vicces agyafúrt,olyan “fel de Mitica”,az még lehet.Tudtommal a székelyeknek szokták mondani ,hogy ” nagy góbé “vagy.

  118. Nagy Ferenc mondta:

    Az EMNT tanácsa a legbölcsebb. Borítékolni lehet: az erdélyi magyarok 100%-a fog most Tőkés Lászlóra hallgatni, és vagy Basescura, vagy Geoanara, vagy az autonómiára szavazni! Bárkire szavazol, Tőkésre szavazol!

  119. Aszalos István (Aszi) mondta:

    Kedves Attila!
    Miért is félnek a magyarok a gyerekválalástól? Véleményem szerint a nehéz anyagi helyzetük miatt,ha azonban a magyar állam vmilyen féle módon támogatná, motiválná a nagycsaládosokat talán többen is válalnának akar 2-3 gyereket is!
    Gondolok én itt külömböző adózási kedvezményekre, ingyen tanszer csomagra,utazási kedvezményekre, államilag finanszírozott gyerektáborokra stb.

  120. KSz mondta:

    Kelemen Hunor portálja újra elővette a 90-es évek MÉRGEZETT fegyverét, a székelyekből való GÚNYTŰZÉST.

    Akkor a GRUPPENHECC nagyjai a bukaresti magyar adásban élesben KÖPTÉK szembe a székely önérzetet.

    Ugyanazt a retorikát folytatja a Transindex által címplapon dicsőített OPEN STAGE, a cél azonos, ÖNÉRZETROMBOLÁSSAL, az ANTIKULTÚRA terjesztésével próbálják otthon tartani a székelyeket, belénk súlykolni, hogy nyomorék nyuszik vagyunk, ha már a Geoanára szavaztatás nem sikerül.

    Ez még a KOMMUNIZMUSNAK sem sikerült, az RMDSZnek igen!
    ERRŐL SZÓL AZ RMDSZ JÓ KOMMUNIKÁCIÓJA!!!

    A pártkatonák rá is mozdultak az ötletre, lásd fentebb Lóri még Attila kínlódásait.

  121. Czobor Istvan mondta:

    Tiszta szanalmas amit csinaltok, csak azt eritek el vele hogy a “nem szekely” magyarokat is annyira utaljak mint a szekelyeket.. fogjatok mar fel hogy senki nem vesz titeket komolyan es amig Romaniaban az elnok ROMAN nemzetisegu addig itt semmi autonomia nem lesz, plane nem ilyen szerencsetlen peticiokkal amiket csinaltok.. ha tenyleg jot akartok a magyarsagnak akkor hallgassatok el vegre.. vagy ha azt akarjatok ti is elerni hogy 5000 euros buntetest kapjanak az emberek akik a sajat nyelvukon megszolalnak, mint Szlovakiaba akkor csak folytassatok.. a lenyeg hogy minden egyes hulye mozdulatotokkal csak nekunk rosszabb mert az olyanoknak akik nem Szekelyfoldon elnek egyutt kell elni a romanokkal es ez csak ront a kapcsolatukon (AMI EDDIG AMUGY JO VOLT!).. elnezest ha valakit megsertettem, de higyjetek el nem en vagyok az egyetlen akit magyar letere mar idegesit ez az egesz nagy autonomias felhajtas

  122. KSz mondta:

    Kedves Istvan, a héten fogadta el a szerb parlament Vajdaság autonómiáját. Mert a politikusaik tették dolgaikat.

    Neked valami nyugtatott kellene bevenned, azt gondolom.
    A Szentgyörgyi és Kolozsvári masírozás szervezett provokáció… csak nem tudjuk kik állnak a hátterében…
    semmi mással csak a szavazásra való mozgósítással állnak összefüggésben…
    Nyugodjál meg, ha te nem kiabálsz és nem tátod a szájad az ilyen szervezett cirkuszokon kutyabajod sem lesz.

    Ha csak önként vagy pénzért nem vállalod, hogy megverjenek.

  123. Attila mondta:

    Kérdésem lenne a sok autonómia-rajongónak:
    Miért feledkeznek meg a szorványról? ( hisz Kolozs megyének azért nem lett szenátora, mert tisztes székely honfitársaink jobbnak látták a szavazástól távolmaradni, és az autonomia álmát kergetni a külföldi “magyarokkal”. Legtöbbeteknek fogalmatok sincs arról hogy mi az autonómia, fogalmatok sincs arról hogy egyszerűen éhen halnátok, és az autonomia nem jó a gyomornak. Könnyű nektek beszélni. A szórványban, ahol sokszor már gyerekként megvernek és kicsúfolnak azért mert magyarok vagyunk, mégis van bennünk vér és megőrizzük hagyományainkat, nyelvünket, kultúránkat.
    De nektek ez az egész maskarátok csak arra jó hogy a magyarságot még jobban szétzúzza. Ilyen formában, vakkon, és álmokban hiszve, elfeledve a valóságot, soha nem lesz meg az autonómiáktok. Szép lenne, jó lenne, de ilyen formában hülyeség.
    És bármennyire is szidjátok az RMDSZ-t, ők azok lehetővé tették hogy magyar nyelven tanuljunk iskoláimban, hogy kultúránk székhelyei, házai megmaradjanak, hogy nyelvi jogainkat bizonyos részben tiszteletben tartsák. Ők azok, akik tesznek valamit az erdélyi magyarságért. Ti csak a szátokat jártatjátok. Az üres beszéd pedig hamar erejét veszti…

  124. O.N. mondta:

    Teljes mertekben egyetertek Czobor Istvannal. En nem mernem osszehasonlitani a Szerb allamot a romannal; Szerbia az utobbi evekben egyre csak kisebb es kisebb lett es szerintem muszaly volt elfogadniuk ha nem kivantak tovabbi teruleteket elveszteni a mar igyis kicsi orszagbol amely gazdasagilag nem all a legjobban.

    Tobbet ernek azzal ha ulnek nyugottan a hatsonkon es nem pattognank mindenfele nacionalista dolgokkal mert igyis rosszul all a szenenk nem hianyzik tobb baj a fejunkre.

    Ami meg a poliikat illeti nem ertem az RMDSZ valasztasat a kampanyban de valami azt sugalja hogy mindegy melyik part nyeri a szavazast igyis ugyis megszivjuk. Es azt se latom helyesnek hogy hulyesegre buzditjuk az embereket, aki hasonlokeppen tolti majd ki a szavazolapot az hulyeseget csinal, mert ezzek igyse fognak nagy nyilvanosagra kerul, inkabb csak olaj lesz a tuzon. Inkabb donsuk el vagy el se menjunk mint hogy rajzolgassunk badarsagokat…

  125. KSz mondta:

    Kedves Támogatók!

    Használjátok a letölthető plakátok! (Fent, a Segíts te is fülnél találjátok)
    Ha mindenki kinyomtat egy plakátot és az utcájában, tömbházbejáratánál kifüggeszti, akkor máris TETTEIVEL támogatta az autonómia ügyét!

    p.s. ADMIN! A napokban érdemes lenne moderálni! Kezd elszabadulni a szájuk egyeseknek, többre érdemes ez a kezdeményezés!

    Nem a nézettség a lényeg, hanem a minőség! Tartsuk az elveket!

  126. admin mondta:

    Kedves KSz, köszönöm a figyelmeztetést, itt vagyok, figyelek. Volt már olyan hozzászólás, amit nem engedtem megjelenni. Igaz, hogy nincs publikusan elérhető moderálási szabályzat ezen a honlapon, de úgy gondolom az mindenki számára egyértelmű, hogy a témához nem illő, személyeskedő hangvételű hozzászólásoknak nincs helyük. Az ellenvéleményt természetesen elfogadjuk, mert csak az RMDSZ gondolja úgy, hogy kizárólag neki lehet igaza.

  127. Attila mondta:

    123 Attila!Megkérnélek ha te is Attila vagy, irj a név mellé egy 1-est,vagy bármit,persze a megkülönböztetés céljából.Ez a honlap szerintem nagyon is jó ,s főleg ésszerü.Itt úgy látom ,hogy a civilizáltan kifejtet érvek ,akár legyen “pro” vagy “kontra” megjelenek és ami fontos meg is maradnak.Ez nagyon jó,mert igy mindenki kifejtheti szabadon a véleményét.Tehát, itt felmérhető,úgy ahogy a magyarság akarata,gongolkozás modja ,és okulhatnak vélt vagy aktiv politikusaink. Baróméter is lehet ,meg sokan inspirálodhatnak ,véglegesithetik elképzeléseiket, mielőtt cselekednének.Az autonómia szép dolog és szükségünk is van rá.De azt is fel kell mérni ,hogy ilyen körülmények között(nem elhanyagolandó a földrajzi fekvés sem) mikor és főleg hogyan lehet megvalósitani.Az hamis magyarázás,hogy az RMDSz-t nem érdekli igazán ez a probléma.Eddig is amit megértünk és elértünk,azt a mi ,képviselőink politizálása következményeként könyvelhetjük el.A valóságot azért el kellene ismerni.Az már más tészta ,hogy sok-e vagy kevés az igényekhez mérten.Egy dolgot meg kellene jegyezünk:A világ nem csak a mi bajainkkal van elfoglalva , nem mindenki csak minket lát és odaadóan szeret .Ahogy fogunk tevékenykedni majd úgy fognak értékelni.Most gondolok úgy külföldre mint belföldre.Első sorban,a román demokratikus erőkre kell hogy számitsunk.Szerintem most is van egy lehetőség (kicsi,nagy???)ha az aktiv politikusank elképzeléseit támogatjuk ezen a második fordulon,vagyis a kialakuló formában lévő többséghet támogatjuk szavazatainkal.Ez az én véleményem!

  128. Attila mondta:

    Nem értem,hogy miért jelent meg kétszer és először nem teljesen,mivel csak egyszer küldtem el.

  129. Attila mondta:

    Úgy látom helyre jött.Köszönöm!

  130. Gazda Árpád mondta:

    Kedves Czobor István!
    Azt hiszem, az alapkérdés az, hogy ki milyen jövőt képzel el magának. Van, aki úgy gondolja, a dolgok rendjéhez tartozik, hogy 50 év múlva olyanok legyenek az etnikai arányok Székelyudvarhelyen, mint mondjuk ma Marosvásárhelyen (50 évvel ezelőtt ugyanis Marosvásárhelyen voltak olyanok az arányok mint ma Székelyudvarhelyen). Van, aki természetes folyamatnak érzi, és elfogadja azt, hogy az unokájával már csak románul tud beszélni. És természetesen vannak olyanok is, akik nem ilyen jövőt szeretnének maguknak, a családjuknak.
    Hozzászólásod arról győzött meg, hogy te a lehetőségekből indulsz ki: pillanatnyilag úgy látszik, hogy a román politikai osztály elutasítja az autonómiát, tehát ne akarjunk effélét, mert csak hergeljük vele a románokat.
    Azt hiszem, ez a megközelítés elhibázott. Abból kell kiindulni, hogy mi biztosítja a közösség hosszú távú fennmaradását, gyarapodását. Erre pedig – bárhogy is nézzük – az autonómiánál jobb választ nem találhatunk. És hidd el, nem kell örökérvényűnek tekinteni a pillanatnyi elutasítást. Változhatnak az idők. Én a temesvári református gyülekezet tagjaként éltem át 1989-et. Elképzelni sem lehet annál reménytelenebb helyzetet, mint amilyen 89 őszén körülöttünk kialakult. És mégis megtörtént a változás, megéltük annak a sikerét, hogy nem a lehetőségekből indultunk ki. De említhetném a berlini fal leomlását is. Ki gondolta volna a kelet-németek közül 1988-ban, hogy két év múlva már az egységes Németország polgárai lesznek. A történelem néha nagyot lép előre. És készenlétben kell várni a nagy lépéseket. Ha mi magunk lemondunk a vágyainkról, akkor biztosan a nagy lépéseknek is vesztesei leszünk.
    Abban az észrevételedben lehet, hogy van némi igazság, hogy ez a felhívás túlzottan a Székelyföldre van hangolva. Lehet, hogy lehetett volna olyan megfogalmazást találni, amelyet a Székelyföldön kívül élők is jobban a magukénak éreznek. De én azt is hiszem, hogy a Székelyföldön kívülieknek is jó lesz a székely autonómia. Azt is megmondom, miért. Pillanatnyilag a román magyar viszony az aránytalanságok miatt nem kiegyensúlyozott. Nagyon sok magyar van Erdélyben, nagyon kevés román Magyarországon. Nem lehet paritásos alapon keresni a megoldásokat a kisebbségi kérdésekre. Ha viszont meglesz a székelyföldi autonómia, az autonóm Székelyföld területén ott lesz egy olyan román kisebbség, amelyik arányaiban összemérhető a magyarság országos, erdélyi arányával. Ők kisebbségiek lesznek Székelyföldön, és segítik megértetni Bukaresttel, hogy milyen igényeik vannak a kisebbségeknek. Azt lehet majd mondani, hogy a szilágysági vagy bánsági magyarok éppen azt kérik, amit a székelyföldi románok. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy Bukarest mindig nagyobb empátiát tanusít a székelyföldi románok ügye iránt, mint a szórványban élő magyarok ügye iránt.
    Kicsit hosszúra sikeredett a válasz, bocsánat.

  131. KSz mondta:

    Kedves 123-as Attila!

    Negy evet eltem szorvanyban, tudom mitol doglik a legy, s foleg a magyar nemzet…

    igaz egy olyan helyen ahol nem oshonosak a magyarok kb. 2000-3000, hanem bevandoroltak a kommunizmus alatt munkaszerzes celjabol. Teljesen lekepezik Erdelyt kicsiben, negy magyar vallas, negy templom, negy kozosseg akik ritkan talalkoznak… a szekely autonomia ugye nem tema, sem a romanok kozt sem a magyarok kozt, mindenki vegzi a dolgat.

    Semmilyen befolyassal nincs a szorvanyra hogy mi mit akarunk… amennyiben a parlamenti valasztasok idejen az rMDSZ leszall a lorol es a kistestverekkel is szoba all.

    A szorvanyban a problemat a kultura forrassainak hianya jelenti, na meg sokkal nagyobb mertekben az erdekletelnseg. Mindenfele szekelyfoldi kultura importtal probalkoztunk de nagyon keves volt a vevo…

    A masik dolog, hogy a bekoltozott szulok igyekeznek a legjobban kimenteni gyerekeiket a varosbol… es nem itelem el oket…amennyiben egy nagyobb magyar kozosseget valasztanak…

    minthogy megerjek azt, hogy a gyerekeik, unokaik romanul jatszanak, romanul gondolkoznak, romanul szolnak hozzajuk…
    bocs ezen a gepen nincsenek magyar karakterek…idom sincs copypastelni

  132. KSz mondta:

    Azt a tezist, hogy szukseg van a BELSO ANYAORSZAGRA, a medgyesi szarmazasu BOKOR TIBOR szenator igazolhatna a legjobban.

    Igen dicseretsen sikerult ismerosei gyerekeit a kezdivasarhelyi Nagy Mozesbe atmenteni, ott oktatasban reszesiteni, magyarsagot tanulni. Ezek a gyerekek ha visszaternek, bizonyara maskent allnak a szorvanymentes melle.

    De az gyerek amelyik manelen no fel, egyebet nem hall, mert nincs ra lehetosege, azt a manele temeti magaba.

  133. Czobor Istvan mondta:

    Kedves Arpad!
    Elfelejtettem az elozo hozzaszolasba odairni, de latom felhoztad te a temat, ami a 89es rendszervaltast illeti.. persze hogy voltak a mostaninal sokkal remenytelenebb helyzetek is nalunk, de nezzuk mar meg azert hogy milyen aron jutottunk oda ahol most vagyunk.. sajnalatos modon nem egy es nem ket ember vesztette el a csaladjat es baratait miatta.. ugyanigy a szerbeknel eleg ha egy kicsit utana nezel mekkora nepirtas volt amig oda jutottak ahol most vannak.. ezeket az autonomiakat meg hasonlo dolgokat altalaban komolyabb forradalom nelkul soha nem erik el.. eleg ha megnezunk 1 civilizaltabb orszagot mint a mienk.. Spanyolorszag 23 eve EU tag es ott mai napig nem sikerul a katalanoknak zold agra vergodni a spanyolokkal.. akkor feltennem a kerdest.. ha NEKIK nem sikerul civilizalt modon elerni hogy kulon valjanak, akkor Romaniaba ahol gazdasagilag a legutolso helyen allunk az EU-ba ez menni fog? Persze, teljes mertekben elfogadom a szekely identitast, de az a szomoru hogy az autonomiaval a gazdasag is kulon valik es amig ez nem ugy mukodik mint pl. az olaszoknal hogy minden regio a sajat gazdasagabol el es nem az allamnak megy az osszes penz addig a roman allamnak teljesen haszontalan a Szekelyfold autonomiaja es meg ha tenyleg csak az identitasrol szolna az egesz akkor sem fogadnak el.

    A lenyeg, hogy nem lenne semmi baj az egesszel ha diplomacia uton el lehetne intezni, de amennyi esz a mi politikusainkat haborgatja, ezt nem tartom valoszinunek.

    Ugyanakkor, ahogy O.N. is emlitette, ezekkel a szavazatokkal sem fog elerni senki semmit, mert egyszeruen ervenytelennek nyilvanitjak es eldobjak oket es max. nevet majd egyet aki nezi, hogy “iarasi ungurii prosti….” En csak arra szerettem volna kilyukadni hogy szerintem ez nem kell nekunk, FOLEG NEKUNK akik romanok kozott elunk ha tetszik ha nem.

    P.S.
    Kedves KSz.
    Megertem azt is, hogy neked nem tetszik ha valaki ellent mond az elveiteknek, de nem kell feltetlenul semmibe venni ezeket. Ugyanugy ahogy masok vagy en nem fogadom el teljes mertekben az erveiteket, legalabb elolvasom oket es ha nem is ertek egyet veluk, lehet felfogom hogy mas is van ezen a vilagon es az ok szempontjukat sem szabad figyelmen kivul hagyni.

  134. Tengeri mondta:

    Ezt láttátok?
    http://szekelyhon.ro/szekely-vilag/antonescu-szerint-az-rmdsz-is-helyet-kaphat-a-leendo-kormanyban

    Erre megy ki a Geoana támogatás… eddig is tudtuk, de most itt a bizonyiték.

  135. Tünde mondta:

    Aláírtam a petíciótokat, bár (Romániát “ismerve”)szerintem is érvényteleníteni fogják a szavazatokat. De mégis reménykedek! Reménykedek, hogy 1x minden rossz véget ér.
    Fáj minden ami veletek történik, ami a felvidékiekkel, s ami a délvidékiekkel. Fáj az is, hogy tőlünk elszakítva, “külön országban” éltek. Fáj a hazug történelem, fájnak a semmit mondó szavak, s legfőképpen az, amit rátok erőltetnek az “idegenek”, habár ti vagytok anyaföldön!
    Mégis csak annyit mondhatok: Tartsatok ki, tudom, hogy majdcsak 100 éven keresztül ezt hallgatjátok, de akkor is legyetek erősek!
    Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?

    Tünde a Csonkahazából

  136. admin mondta:

    Tehát akkor még egyszer:

    Megkérek mindenkit, ne személyeskedjen, csakis a témához szóljon hozzá, állításait érvekkel támassza alá. A moderálási szabályok mindenkire vonatkoznak.

  137. KSz mondta:

    Admin, neked kellett volna cáfolni, nem pont most moderálni…nem kell takargatni, hogy Tőkés András butaságot csinál, mert a kampány kapcsán tette…

  138. admin mondta:

    Kedves KSz, nagyra értékelem amit teszel, és azt, hogy segítesz, de kérlek lásd be, ennek a bejegyzésnek nincs helye itt. Ne támadjunk személyeket, főleg ne azért, mert van egy bizonyos meggyőződésük, amihez következetesek kívánnak maradni. Nem arról van szó, hogy egyetértek-e vagy sem a Tőkés András gesztusával, hanem azzal, hogy nem szeretném ezt a helyet oktalan sárdobálásra használni. Ha mindenképp ide akarod írni az erről szóló véleményedet, próbáld meg átfogalmazni. Kérlek ne vedd rossznéven ezt a gesztust, biztos vagyok benne, hogy megérted. Köszönöm.

  139. Nagy Ferenc mondta:

    Tőkés András nyilatkozatát a közvélemény ismeri. Ehhez a nyilatkozathoz viszonyulni, ezt minősíteni közéleti cselekvés, nem személyeskedés. Alkalmam volt olvasni a kimoderált hozzászólást, és el tudom mondanom, admin túlbuzgó volt, és indokolatlanul törölt egy mértéktartó, őszinte véleményt.

  140. Gazda Árpád mondta:

    Kedves hozzászólók, olyan sok internetes fórum létezik, ahol lehet vitatkozni a közéleti történésekről. Én annak örvendenék, ha ezen a fórumon a hét végi autonómia-népszavazásról vitáznánk. Szabadon és egymás iránti tisztelettel.

  141. Dózsa mondta:

    Attila, aki olyan jól megvagy a románokkal!

    Kérdeznék valamit. Kolozsvárt és környékét, és egész Észak-Erdélyt (ahol ti most szorványban vagytok), miért hagytak el titeket az értelmiségiek és hagytak magatokra, hogy olyan jól ellegyetek a románokkal? Elsősorban ne bennünk keresd a hibát ( székelyekben )és itt kötekedj velünk, inkább kérdezd meg azokat, akik elvándoroltak onnan (közületek), hogy most ki legyetek szolgáltatva a románoknak, és ha kedvük tartja még meg is verjenek. Ha olyan erőssen sinyled az oláhok barátságát, hát ott van az UDMR és tessék karöltve segget nyalni!
    Addig is engedtessék meg nekünk, hogy azt csináljuk , amit jónak látunk, és ha kell még harcoljunk is érte.
    Amúgy, minek is kell az oláh parlamentbe magyar szenátor?
    Te (ti) nem veszed észre, hogy Eckstein ellenünk dolgozik? Hát persze, pénzért az anyját is eladná az UDMR, hát akkor a nemzetét? A magyarellenes Geoana, talán jobb jövőt fog nektek biztosÍtani?
    Ha magyar vagy, akkor szavazz az AUTONOMIÁRA, és ne nyaljátok már megint fehérre az oláhok seggét, ahogy ezt idáig ( immár 20 éve) tettétek!

  142. Nagy Ferenc mondta:

    Gazda Árpádnak. A közéletben nincsenek olyan éles elválasztó határvonalak, amelyek egyik oldalán talpig lilában a hétvégi választások, a másikon világos kékben az EMNT és más magyar szervezetek viszonya áll. A dolgok összefüggnek, egymásba folynak. Fogalmazhatnék úgyis, ezt a kezdeményezést nem írta alá sem Tőkés András, sem Tőkés László. Maga az EMNT nyilatkozat, amely állítólag rokonszenvezik ezzel e kezdeményezéssel, – nevezzük nevén a gyermeket – sumákolás.

  143. Aszalos István (Aszi) mondta:

    Kedves KSz!

    Én a mai sajtóban arról értesültem hogy Tőkés András, a Magyar Polgári Párt alelnöke lemondott pártbeli tisztségéről mivel így kíván tiltakozni az ellen, hogy Szász Jenő az MPP elnöke december elsején részt vett a Cotroceni-i palotában szervezett fogadáson. Ami véleményem szerint dicsérendő, akkor mégis mi a vita tárgya????

  144. Aszalos István (Aszi) mondta:

    Ksz amennyiben e honlapon a moderálás miatt nem lehetséges a válasz légyszi katints a nevemre mutató linkre és az Udvarhelyi Híradó Fórum „Hát én immár kit válasszak” c. topicjában irj választ!

  145. KSz mondta:

    Itt még megtaláljátok a hozzászólásom:

    http://blog.erdely.ma/arus_zsolt/2009/11/27/hat-en-immar-kit-valasszak/

  146. Nagy Ferenc mondta:

    Az EMNT és Tőkés László álláspontjai:
    (kommentár nélkül)

    1. Az EMNT szerint nem sokkal átgondoltabb az MPP álláspontja sem, amelyben Traian Basescu feltétlen támogatására szólítja fel a magyar választókat. Tőkés és Toró szerint Basescu a magyarok politikai képviselete számára létfontosságú arányos parlamenti berendezkedés helyett az autokratikus nemzetállami gyakorlat veszélyét hordozó elnöki rendszert akarja bevezetni.

    2. Tőkés László EP-képviselő a Mediafaxnak tegnap azt nyilatkozta, a két rossz közül Băsescura szavazna inkább.

    3. Mindezek ismeretében az EMNT Elnökségének egyetlen megoldása marad: a választásokon való részvételre, az érvek és ellenérvek mérlegelése után pedig lelkiismeret szerinti szavazásra biztatja erdélyi magyar közösségünk szavazásra jogosult tagjait.

    4. Akkor már tisztességesebb és megfelelő elvi alapú a Székely Nemzeti Tanács elnökének érvénytelen szavazásra buzdító kísérlete, amit egy összmagyar erdélyi összefogás egyértelmű politikai üzenetté erősíthetne, ennek hiányában azonban eleve kudarcra van ítélve, amint ezt az első forduló eredményei igazolták is.

    5. Az EMNT Elnöksége számára rokonszenves, és mind elvi, mind erkölcsi megfontolásokból tiszteletreméltónak tartja azt a két előbbi állásponttól eltérő értelmiségi kezdeményezést, amely a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatának nyomvonalán haladva jelképesen az autonómiára való szavazásra szólítja fel a magyar választópolgárokat.

  147. Tengeri mondta:

    Az EMNT-nek fogalma sincs, mi is a saját véleménye ebben a kérdésben.

  148. Hegyes mondta:

    Most ezt komojan gondoljatok es meg csinaljatok? Ha elmek szavazni (amit egyebkent nem szoktam megteni) es berajzolok egy autonomia kockat s ara pecsetelek nem en leszek az egyeduli? Mert ha meg masok is megteszik enis megteszem!!

  149. admin mondta:

    Persze, hogy komolyan gondoljuk. És biztos lehetsz abban, hogy nem te leszel az egyedüli.

  150. Székely bácsi mondta:

    Hát én most emberek mi tévő legyek?Ilyen önjelölt vezetőkre hallgassak?Akik egyfélét prédikálnak és mást isznak?Méges az RMDSZ komolyabb.Ne haragugyatók rám hé!

  151. Norbert mondta:

    Emberek!oItt nagyn komolyan összekell fogni ha valamit akarunk!Ennél sokkal komolyabb megmozdulásokra van szükség.

  152. géza mondta:

    …én valójában értelmetlennek látom ezt az egész vitát.
    A tények magukért beszélnek, nincs szükség arra, hogy egyik a másikat győzködje a maga igazáról.
    Sok altarnatíva nincs, viszont Székelyföld financiális és gazdasági téren nagyon gyerekcipőben jár ahoz, hogy önfeledtűl az autonómiát követelje.
    Aki pedig Geoana-ra szavaz, valószínű nosztalgikus hangulatában van és hátra fele tekintget, ahelyett, hogy a jövőt kémlelné..

  153. Attila1 mondta:

    Helyes, nem o lesz egyedul. Sok embernek fogjak ervenytelenitenni a szavazatat, nem csak neked, Hegyes.
    S majd Bukarestbe egy jot rohognek a magyarokon, hogy mi azt hisszuk hogy ilyesmivel az autonomiankhoz szerzunk “pontokat”. Nagyon szep es szugesztiv modszer, de Romaniaban nem lesz hatasa, mert az emberek tobbsege azt se tudja hogy mit jelent az autonomia, nem hogy el tudja donteni, hogy az jo vagy rosz, az kell vagy nem. A roman elitnek esze agaban sincs ezt megtenni, a nep meg rajuk hallgatt.
    Hat, nagy moka lesz, az biztos. De eredmenytelen, az is biztos…

  154. Aszalos István (Aszi) mondta:

    Mintha kissé megtorpant volna a kezdeményezést aláírok száma :(

  155. Egy székely bácsi mondta:

    Aszi-nak!Hát persze ,hogy megtorpant.Mi ezt úgy gondoljuk ,hogy ez is egy félre vezető akció volt a Basescu pártiak részéről és ti bedőltetek.De már észre vettük.A 149-es szám az enyém volt de kitöröltétek mint ahogy ezzel a 15o-sel is fogtok csinálni..

  156. Árus Zsolt mondta:

    Ha valakit érdekel, hogy miképpen zajlik a kampány Gyergyószentmiklóson, látogasson el ide:
    http://blog.erdely.ma/arus_zsolt/

  157. KSz mondta:

    Nincs semmi különös, természetes tetéződés…legalább tízszer többen olvasták a hírt, 1000szer többen tudnak róla… kérdés, hogy hányan szavaznak is az autonómiára…a lehetőség a köztudatban ott van…

    Hajrá székelyek, sokan vagyunk de nem elegen!!!

  158. Toth Laszlo mondta:

    @hegyes nem felj nem leszel egyedul en biztos azt csinalom es meg 1 joparan mert megbeszeltuk.

  159. Attila mondta:

    Néhányan biztatnak ,hogy Basescura szavazzunk.Hát ez hogy lehet MPP-és emberek?Mikor pont Ő mondta az autonómiával kapcsolatban ,hogy……..S O H A! S O H A! Hát ezt elfelejtetétek? Ti irigylitek a CSOLÁNT? Én azt hiszem ,hogy …IGEN.

  160. admin mondta:

    KSz jól saccolt, a tényleges aláírókhoz képest valóban 10-szer többen látogatták meg eddig ezt a honlapot, akik átlagosan 3 és fél percet töltöttek az olvasgatásával. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hány érvénytelen szavazat lesz holnap a Székelyföldön. Igyekszünk majd az eredményekről is tájékoztatni Benneteket ezen a honlapon.

  161. Attila mondta:

    @admin!Tisztelt Úram!A választások útán is fog müködni ez a honlap?Érdekes lenne.

  162. Szekely de gondolkodik mondta:

    Hallottam errol a kezdemenyezesrol, de nem gondoltam volna, hogy ez meg is valosul. Erdekesen akarj(uk)atok elerni a celotok. Valaki elgondolkodott mar azon, hogy ennek mekkora es milyen kovetkezmenyei lehetnek azokra a megyekre ahol a lakosok ilyen szavazolapokat fognak leadni? Vagy csak mindenkit hajt a szekely szellem? Most komolyan, azt hiszitek, hogy ennek lehet valamilyen pozitiv kovetkezmenye? Azt hiszitek, hogy az allambacsi el kezd gondolkodni Szekelyfold Autonomiajan??? Egy paranyi esely sincs ra!!! Evvel legfennebb azt erhetjuk el, hogy magunkra haragitjuk, a mar most is haragos allamot. Nem hiaba nem kuldenek annyi pent a tobbsegeben magyar megyeknek, amennyit kene, es foleg amennyit a tobbi megyenek. Ha ezt a keves tamogatast(nem csupan penz) is el akarjatok vesziteni, es azt akarjatok, hogy Szekelyfold meg lennebb csusszon hajra! , de remelem, hogy azert valaki megis elgondolkodott REALISAN a kovetkezmenyeken. Harcolni azt kell, de ha ilyen modszerekkel akarjatok tenni, annak jovoje ugysem lesz. Szomoru ami van, de ha nem fejjel gondolkodunk akkor ennel rosszabb lesz. Es erre NAGYON SOK ESELY VAN!
    Szebb jovot!

  163. KSz mondta:

    162-es székely, te valóban úgy tűnik gondolkodsz, DE NEM ELEGET.
    Nem lehet ilyen fiatalon már felvenni a “fadzsekit” és úgy járni-kelni a világban…
    Hiányzik az élet belőled…

  164. Szekely de gondolkodik mondta:

    A “fadzsekit” nem kell folvenni, az biztos, de mindent amit teszunk jol meggondoltan kell tenni. Lehetoleg ugy, hogy annak ne legyen ekkora hatulutoje, amekkora ennek lehet, es azt is teljes osszeofgassal, esszel. Sajnos azt kell mondani h a duh es a mindenaron harcolni akaro gondolkodasmod nem vitt elore soha, mi csak hatrafele haladunk. Tenni kell valamit! de nem egy olyan dologert amit Szekelyfold nem tudna kezelni, es foleg nem igy ah tesszuk. Remelem senki nem akarja h nevetseg targyava valljunk. A masik dolog meg, evvel csak azt erjuk el, hogy elveszitsuk azt a kis lehetoseget is, hogy a ket rossz kozul legalabb a kevesbe rossz gyozzon. A magyarok elveszitik a szavazatukat! Higyjetek el, folfigyelnek rank, egyet rohognek az egeszen, ozt megy minden tovabb. Ez az en meglatasom, de remelem nem igy lesz. Oszinten remelem, de sajnos erre tobb esely van mint az ellenkezojere.

  165. Attila mondta:

    Azt hiszem az emberek rájöttek a turpiságra, ami az akció háta mögött van.

  166. Szekely de gondolkodik mondta:

    Sajnos nem jottek meg ra, csak azutan fognak amikor az esti hirado kozli az eredmenyeket es a megfigyeleseit a tortentekkel kapcsolatban.

  167. Attila mondta:

    Az eddigi székelyföldi részvétel nem a felhivásnak kedvez.Sajnos, akik elinditották,nem vettek semmi józan körülményt és főleg érvet figyelembe.Nagyon várjuk este 9(21)órát.

  168. Tengeri mondta:

    Hogy ti mennyit tudtok jajgatni a semmiért….

    Éppen a mindenáron harcolni akaró gondolkodásmód vitte előre az emberiséget az idők folyamán, a folyamatos nyávogás és jajgatás pedig visszahúzta. Kezdeményezzetek valami okos dolgot, ha ez nem tetszik, de ne jajgassatok már annyit, mert unalmas.

    Attila, és mégis milyen “turpisság” van szerinted az akció háta mögött? Ez nevetséges.

  169. Tengeri mondta:

    Az eddigi székelyföldi részvétel szerintem azt bizonyítja, hogy egyetlen magyar szervezet sem tudott igazából mozgósítani. Nagyságrendekkel nagyobb szégyene ez az RMDSZ-nek, mint ennek a honlapnak.

  170. Peter mondta:

    Lehet hogy nem lesz semmifele visszhangja, vagy nagy eredmenye ennek az akcionak, de van ertelme. En ezt tartom a legjobb valasztasi lehetosegnek ebben a helyzetben. Es ez egy ujabb lepes az osszefogas fele s ha mast nem erunk el,legalabb az RMDSZ felfigyel ra es elgondolkozhat ezen.radikalis valtozasra van szukseg az erdelyi magyarsag vezetoseg koreben.
    En az Autonomiat valasztom!!!

  171. Vizi Sandor mondta:

    oszinten el nem tudom hinni hogy ilyensmivel lehet hulyiteni a nepet. tiszta 1984. ajanlom hogy kezdjen el mindenki gondolkodni es ne a seggevel pecseteljen

  172. Dioka mondta:

    Ha szabad ellen gondolatot is mondani elmondanam ,hogy:
    szentelennek es gyerekesnek tartom ezt az otletet.
    nem meltonak a szekelyekhez
    inkabb kepviseloink propabanda jatekanak tartom, amiben babnak hasznaljak a nepet es jot rohognek rajtik.
    es nemhiszem ,hogy ez az otlet osszekovacsolja a szekelyseget.
    Mit akarunk ha sajat kepviselonk sincs ki mindenkinek vagy legalabb a tobsegnek egysegesen tetszene.
    Azert mondom ,hogy egysegesen mer hala a Roman allamnak tobb szekely, magyar part is van meg szervezet mar.
    Ami csak arra jo , hogy amig egymassal veszekszunk nembantjuk a Romanokat.(Ozd meg es uralkodj)
    Gyalazatos ,hogy ahelyett ,hogy 1 kozos es mindannyiunk szamara megfelelo kepviselot allitanank szabotalni probaljuk a valasztast.

  173. csuri mondta:

    A megnemjelenés százszor jobban meglátszik, mint az ilyen-olyan szavazás. Ezt mérik a számok, a többi csak hal a tortán.

  174. KSz mondta:

    Valóban nem a visszhang a lényeg, hanem a folyamat… néhány pártszolgálatos oktalan, vagy csupán éhenkórász? firkász próbált az autonómia ellen is buzdítani…

  175. KSz mondta:

    Kedves Divó,

    A helyesírásod alapján neked nincs mit észérveket magyarázni, nehezen tudsz elemi ösztöneiden uralkodni, ezért képtelen vagy szabad gondolkodásra,
    nem vagy képes megengedni, hogy a székely méltóság úrrá legyen rajtad.
    De nem vagy elveszett ember, mert érdeklődsz. Számítunk rád a következő körben.

    Meg kell nézned a “Szilaj” című rajzfilmet, hogy szabad ember lehess!

  176. Nagy Szabolcs mondta:

    Ezzel az abszolút hasztalan tettel csak annyit érünk el, hogy a magyarok szavazatai érvénytelenek lesznek. Az autonómiára nem ez a megoldás és nem itt. Talán az első fordulóra jó ötlet lett volna de nem most. Ha az a veszély fenyeget, hogy visszamegyünk oda, ahol 20 évvel ezelőtt voltunk akkor használjuk ki a lehetőséget és tegyünk ellene. Elég volt az RMDSZ és az MPP magyarmegosztó tevékenységeiből. Elég volt az RMDSZ fejeinek meggazadagodásából a romániai magyarság kárára. Elég volt a szocializmusból. Traian Băsescura szavaztam, és igen hiszem hogy ez volt a legjobb opció.

  177. Kiss Mercédesz mondta:

    Ne csináljatok hülyeséget, azzal, hogy érvénytelenítitek a szavazólapot, ez csak minket minősít. Szavazzatok Basescura, Geoana több veszélyt jelent az ország számára. 16 éves vagyok de tisztába vagyok a dolgokkal és tudom, hogy ez amit valaki hülye kitalált nem helyes. Esély van adva, hogy teljes erőnket beleadva változtassunk a helyzetünkön…ez messze nem jelenti azt, hogy sikerül, de ha elmegy az ember szavazni, és érvényes lapot dob az úrnába, az kimondhatja, hogy “MOSTMÁR BIZTOS, HOGY MINDEN TŐLEM TELHETŐT MEGTETTEM, ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY NE LEGYEN ENNÉL ROSSZABB A HELYZETÜNK”

  178. Attila mondta:

    Tisztelt KSz!Ne itélj ,helyes irást emlegetve!Ezek szerint nem vagy jó (lennél)”politikus”.Te kéred ,hogy kövessenek ,s közben megszégyenited.A nagy tömeg nem tud helyesen irni és nem is csoda.Úgy látom a vélemények megoszlanak,és a helyes gondolkozás kezd teret hóditani.Az autonómia igény nem csak a te kizárólagos “hobby”!Összefogással és ÉSSZEL lehet csak megvalósitani a jelenlegi körülmények között.A türelem és az okos lépések is nagy “fegyvernek” számitanak.

  179. Nagy Szabolcs mondta:

    Ezzel az abszolút hasztalan tettel csak annyit érünk el, hogy a magyarok szavazatai érvénytelenek lesznek. Az autonómiára nem ez a megoldás és nem itt. Talán az első fordulóra jó ötlet lett volna de nem most. Ha az a veszély fenyeget, hogy visszamegyünk oda, ahol 20 évvel ezelőtt voltunk akkor használjuk ki a lehetőséget és tegyünk ellene. Elég volt az RMDSZ és az MPP magyarmegosztó tevékenységeiből. Elég volt az RMDSZ fejeinek meggazadagodásából a romániai magyarság kárára. Elég volt a szocializmusból. Traian Băsescura szavaztam, és igen, hiszem, hogy ez volt a legjobb opció.

    p.s. Az adminisztrátort megkérném, hogy végezze rendesen a dolgát és tegye közzé a normális hozzászólásokat!

  180. Toth Laszlo mondta:

    Na en most ertem vissza en megtetem a dolgom es az autonimiara szavaztam!!!

  181. Nagy Szabolcs mondta:

    Ezzel az abszolút hasztalan tettel csak annyit érünk el, hogy a magyarok szavazatai érvénytelenek lesznek. Az autonómiára nem ez a megoldás és nem itt. Talán az első fordulóra jó ötlet lett volna de nem most. Ha az a veszély fenyeget, hogy visszamegyünk oda, ahol 20 évvel ezelőtt voltunk akkor használjuk ki a lehetőséget és tegyünk ellene. Elég volt az RMDSZ és az MPP magyarmegosztó tevékenységeiből. Elég volt az RMDSZ fejeinek meggazadagodásából a romániai magyarság kárára. Elég volt a szocializmusból. A demokráciára szavaztam és arra, hogy ami végre elkezdődött a 2008-as választások után folytatódjon.

  182. Jobb Boróka mondta:

    Tisztelt Mindenki,

    Döbbenten olvasom ezt a kezdeményezést. Ha nagyon cinikus akarnék lenni, azt kérdeném: Ki lenne ez az Autonómia? Az első női államelnök jelölt? Hogy néz ki? Vannak mélységei a dolognak, mert százakat indított meg. De nem látok mást, mint több száz érvénytelen szavazatot. Nem vagyok autonómia ellenes, viszont a mai szavazatom érvényes. És még egy kérdés, ha Autonómia ma több szavazatot érne el, ő lenne Románia Államelnöke?

  183. Nagy Szabolcs mondta:

    Elnézést kérek a sorozatos kommentekért. Azt gondoltam valamilyen tartalmi probléma van velük azért nincsenek közzé téve és emiatt írtam újra őket. Véleményem változatlan. De hamarosan megtudjuk mit rejt a jövő.

  184. Kiss Mercédesz mondta:

    Most örültök???? Azt a 3 százalékot igazán megcsinálhattuk volna, ezt nem hiszem, el… megírtuk a jövőnket!!!! Én mindenki nevében szégyellem magam, és nagyon sajnálom, hogy csak ennyit tehetek….csak 3 százalék….szálljon magába mindenki aki ezt a kapitális ökörséget megtette…EMI-sek, legalább nektek lett volna annyi eszetek, hogy igazságosak vagytok, hát csalódtam, csalódtam a magyar népben….

  185. KSz mondta:

    Geoana győzelme bejelentésekor Becali állt mellette…
    kezdődik a jó világ…

  186. Tengeri mondta:

    Ja, én is láttam. Érdekes hogy Basescu is azt állitja hogy győzött.

  187. KSz mondta:

    Első sorban Basescu miatt vagyok szomorú, de ugyanakkor lehetőség volt rengeteg üzenetet megfogalmazni, eljuttatni ezért álltam az EMNT kezdeményezése mellé…amit később úgy tűnik csak félhangon vállaltak fel…

  188. Nagy Szabolcs mondta:

    Reménykedjünk, hogy nem igazolódnak be az eredmények. A magyarság eldönthette volna de azt hiszem így is eldöntötte az ország jövőjét. Ez majdnem olyan volt mintha C.V. Tudort valasztotta volna az összes magyar. A remény hal meg utoljára, várjuk ki a végét!

  189. Kiss Mercédesz mondta:

    Ebből már jobb nem lesz…de azért bízunk benne

  190. Fancsali Ernő mondta:

    Egyik kutya másik eb, mindegy, hogy ki lesz az elnök mert az eredménytől függetlenül mindkettő autonómia szkeptikus.
    A székelység döntött, háromnegyede nem ment el szavazni vajon miért ? Aki elment többségében kb. kétharmad Basescura szavazott, ő legalább nem komcsi, a többiek Geoanara szavaztak kevesebb mint egy harmad, illetve nagyon kevesen szavaztunk a harmadik útra, de többen mint 5 éve és még többen mint az azt megelőző elnökválasztáson. A jővőnk továbbra is rajtunk múlik, mert nem akkor lesz autonómiánk amikor megadják, hanem amikor kiharcoljuk.

  191. albert mondta:

    rohelyesek vagytok.autonomia…..hol es mikor eltek?

  192. albert alpar mondta:

    Az autonómia elsősorban bennünk van. Azokban az emberekben akik önmaguk képesek lenni. El tudnak vonatkoztatni bármilyen körülménytől.

  193. Nagy Ferenc mondta:

    187 KSZ-nek. Mit kezdeményezett az EMNT? Felcsigáztad a kíváncsiságom.

  194. Szigeti-Szenner Szilárdnak... mondta:

    …szintén fölcsigáztad kiváncsiságát…

  195. Attila1 mondta:

    Hát szép. Gyönyörű. Elindult a blog onnan, hogy érvénytelen szavazatokat toborozzon, és eljutott oda hogy basescut sirassa…
    Azt a basescut, aki kampanyaban kb. 200 millio eurot koltott, ennek tobbsege a referendumra ment és az allamkaszabol lett kifizetve.
    Ez korulbelul annak a Szenátusnak, amely szerinte sokat költ, annak az éves költségvetésének az 5 szöröse. Az a Basescu aki
    megígérte a kedves székelyeknek. hogy soha nem lesz autonomiájuk. Ezzel szemben pedig latunk egy PSDs emberket Geona szemejeben, akit
    Europaban a legtehetségesebb es talpraesettebb politikuskent ismernek, és aki Romaniaban eloszor, egy nem román nemzetisegu embert allit kormanya elere
    Klaus Johanis szemelyeben. ES ENNEL JOBB LEHETOSEGE NEM IS LETT VOLNA AZ AUTONOMIANAK!!! Ha a kedves magyarjaink a hulyeseg helyett
    jogaikkal es erdekeikkel foglalkoznanak, akkor elmentek volna szavazni egy szep aranyban, és Geoanara szavazva elertek volna azt, hogy
    Johannis szemlyeben egy targyalopartnerre talaljanak. Hisz egy kissebbsegben elo emberrel lehet errol targyalni.
    De igy nyugodtan elkuldheti a magyarokat a p****ba, mert Basescura szavaztak azok a kevesen is akik elmentek.

    Nagy Szabolcsnak pedig:
    Ki az aki meggazdagodott az RMDSZbol?
    Ki, es menyire? Adatokat, nem csak ures beszedet, kerlek szepen.

    Kiss Mercedesznek: Jol fizet a PDL a kampanyert?
    Mert egyszeru szavazokent nem lenne On ennyire ketsegbeesve Basescuert…

  196. Attila mondta:

    Attila 1-nek!Teljesen igazat adok neked.Kivéve,idézem::”…elküldheti a magyarokat a p****ba,mert Basescura szavaztak…..”.Hát nem éppen igy van,mert sokan a Klausz kormányra szavaztunk.De az RMDSz politikusai is eddig helyesen cselekedtek.Ha éppen a “csolánt” akarták volna,a Basescu pártiak és Ő maga számtalanszor felajánloták.Reméljük ,hogy már nem változik meg a helyzet és a nagy többség fog nyerni.Én egy olyant ,aki azt mondta a székely autonómiára,hogy SOHA,de SOHA,olyanra nem tudnék szavazni.A “csolán”-t akarók,azok IGEN.Például a JeNŐCIKE féle melldöngető “vitézek”.Egyesek az autonómiából is csúfot üztek.

  197. Nagy Szabolcs mondta:

    Attila hozzászólásodra reagálva: Tavaly a választások után a PD-L felajánlotta az RMDSZ-nek h lépjen kormányra. Ki miatt nem lett ebből semmi? Geoana és pártja miatt, mivel kijelentették ők az RMDSZ-szel nem kolaborálnak. Kérdem én tőled mitől változott volna ez? Miért egyezne bele a PSD az autonómiába? És ha bele is egyezne valamilyen okból kifolyólag… szerinted egy Alkotmány módosító referendumon hány százalékot kapna az Autonómia? max 6-ot. Nem utolsó sorban mit akar Geoana csinalni? Privatizálni még azt a megmaradt állami tulajdont is ami van. Ha pedig privatizációra kerül a sor, a drága “tisztességes” üzletemberek (cápák) akkora árat kérhetnek majd a közszolgáltatásokért amennyit éppen csak nem szégyellnek. A vagyonról pedig. Meg lehet nézni, utána lehet járni. Startból két RMDSZ-es jut eszembe Markó Béla és Borbély aki pár év miniszterség alatt mekkora vagyont dobott össze? Nézz csak utána. Azt se kell elhanyagolni, hogy a Tariceanu kormány idején a Parlamentre és az Államra fordított adminisztrációs költségek (fizetés, jutattások, bérek, szállítás stb. stb.) összbe annyit tettek ki mint amennyi az összes Kovászna megyei és Hargita megyei lakosok összfizetése. (és ez nem évente, hanem havonta) Utána lehet nézni statisztikai adatok. Boc mit csinált? Levágott jócskán ebből a kiadásból. És lehet, hogy sokba került a referendum de gondolj bele nem fizetjük többet 171 politikusnak az autóját, a fizetését, a jutalékját, a házbérét mivel nem Bukarestbe lakik, a villanyszámláját stb. stb. stb. ez további spórláshoz vezet. Egyetértek az autonómiával, de abba is gopndolj bele, hogyha most hirtelen autonümia lenne mi lenne? minimum 5-10 évig az emberek éheznének, mert ezek a megyék nagyon lemaradottak és min. 20 év múlva lenne úgymond jó élet. Megértem mindenkinek az elszántságát, hogy autonómia így autonómia úgy de okosan, lassan, Úniós módszerekkel (előbb utóbb eljutunk oda is) kell csinálni. S nem ilyen összecsapott ötletekkel amik rontsák a kisebbik rossz (Basescu) eselyeit. Akárhogyis nézzük Basescu es a PDL jobban kedveli a magyarokat mint a PSD. És tagadd ezt le de bizonyítsd be akkor.

    Tisztelettel, Nagy Szabolcs

  198. Attila1 mondta:

    Egy kicsit elkapott hev.
    Igaz, sokan megmaradtunk az RMDSZ melett. Viszont ugyanakkor sokan szavaztunk Basescura.

  199. Czobor Istvan mondta:

    Gratulalok mindenkinek aki Basescura szavazott! :) )
    Gratulalok azoknak is akik a sok ervenytelen szavazatot nyomtak ahelyett hogy csinaltak volna valami ertelmeset magukkal.

    Az elottem levo hozzaszolassal teljes mertekben egyet ertek, Johannis meg talan esely lehet nektek az autonomiara, de szerintem o sem fogja kockaztatni a miniszteri posztjat emiatt mert ugy jarna mint Boc.

  200. Czobor Istvan mondta:

    Az elottem levot a 194re ertettem, kozbe latom sokan irtak.

  201. Kiss Mercédesz mondta:

    nem kampanyolok egyaltalan csak foglalkoztat, hogy mi lesz a jovoben mert ha geoana marad akkor meg ilyen se lesz, amugy meg, szerinted melyik lenne az a roman allamfo aki autonomiat ad a szekelyeknek….hmm…??egyse, mindenki a maga javat keresi, es ez ertheto is. te is ezt csinalnad ha az o helyunkben lennel…bocs hogy csak igy letegeztelek, de egy kicsit melyen ertintett a kommented..

  202. Attila1 mondta:

    Hogy miert mondom azt hogy jobb a PSD a PDLnel?
    Mert ezt latom en a PDLbol:
    Tonkreraktak Kolozsvar Foteret.
    Kampanyuk soran a neveletlensegre es agressziora alapoztak.
    Nincs egy koherens, atlathato strategiajuk.
    Miniszterelnokuk nevet nem lehet tudni.
    Kampanyuk nagy reszet az allam penzen, az en adombol fizettek (referendum, kb. 170 millio euro. A szenatus 4 evi koltsegevetese)
    A bejelentett szemelyzet csokentes, roman szoval elve “praf in ochii prostilor”. Egy embert sem raktak ki eddig, a meguresedo helyek legnagyobb resze nem is volt elfoglalva.
    Rosz adopolitika
    Nincs egy olyan ember a PDLben aki valamit valtoztatni tudna az orszag helyzeten. Egy kompetens emberuk sincs, ezt mutatja ropke kormanyzasuk.
    FNI koltsone,mely teljesen haszonatlan, ha hulyesegre van elkoltve.
    TRAIAN BASESCU- incompetens, neveletlen, nem kepes a komprosszimumra, NEM KEPES VEZETNI AZ ORSZAGOT.

    Akkor tudnal valaszolni hogy mit tett Basescu, hogy azt hidd jobb mind Geona?

    Finom kis apropo-kent pedig csak annyi, hogy Marko soha nem volt miniszter… :)

  203. Attila1 mondta:

    Geona azert lesz jobb, mint Basescu, mert Klaus Johannis a miniszterelnokje, es tobbsege van a parlamentbe, eleg nagy ahoz hogy legalabb egy kormanyt alakitson. Ha Basescu lenne, meg egy kormanyt se tudnanak alakitanni.

    Es elozo kommentjeimben elmondtam, hogy en sem hiszek az autonomiaban addig, mig nincs erre felkeszulve sem a Szekelyfold, sem az orszag mentalitasa. Biraltam a “harmadik kockat”, es valtig nem hiszem azt hogy valamely allamelnok kepes lenne szavazasra bocsajtanni azugyet. Ha pedig meg is tenne, a szavazas eredmenye kb. igy nezne ki: 94% nem, 6% igen.
    Es ez egy optimista meglatas, hisz a szorvany biralja az autonomiat, es nem ert vele egyett.
    Viszont ha sikerulne egy descentralizalt allamot kovacsolni, es Bukarest szerepet kiiktatni, akkor tenylegesen lehetne lepeseket tenni az autonomia fele.( Kelemen Hunor celjai).

  204. Nagy Szabolcs mondta:

    Válasz újra Attilának. Pontokba szedve ;)

    1. Kolzosvár főterét tényleg tönkretették, de ha jól tudom az alpolgármester RMDSZ-es és ő volt megbízva a dolgokkal. A tanács egyik fele PDL utána RMDSZ.
    2. Én nem tapasztaltam neveletlenséget és aggressziót, és azzal, hogy megmondja valaki az igazat az figyelemre méltó. Ennél a pontnál ízlések és pofonok.
    3. Mivel közgazdaságot végeztem ha érdekel oda tudom neked adni a licensz dolgozatomat aminek a témája: Az állam beavatkozása a közgazdaságba. Ott Romániára vonatkoztatva leírtam úgy a PD-L, úgy a PSD mint a PNL stratégiáját. És van koherens átlátható stratégiájuk, csak azért nem ment jól, mert alpból nem kellett volna a PSD-vel szövetkezzenek
    4. Volt egy tökéletes emberük mint miniszterelnök Emil Boc, akit joana-ék buktattak meg, mert nem tetszett nekük, hogy levágott a fizetésükből és a többi és a többi. Emil Boc-ot szerintem nem kell neked bemutatni, hisz te is láthattad, úgy mint én, hogy mi lett Kolozsvárból Funar útán, Boc ideje alatt. És volt két más jelölt az egyiket leszavazta a nagy trió a másikat meg meg se szavazták, nehogy véletlenül átmenjen és akkor 4 évig a nyakukon ragad.
    5. Az a referendum 170 millió nekem soknak tűnik. De nem nyilatkozom mert ezt nem hallottam. Annak pedig, hogy ténylegesen mi is tartozik a Szenátus költségvetésébe nézz utána a törvényekbe és az Alkotmányban. Ha nagyon érdekel jövő hétvégéig előkeresem neked, csak hét elején nincs időm. Meg fogsz lepődni, h mire költnek ezek annyi pénzt, vagyis mi van benne abban a költségvatésben, mert a szenátorok fizetései nem igazán vannak benne.
    6. Személyesen ismerek embereket akiket igen is kitettek.
    7. De hidd el van, nem is egyet, 3-at mondok: Emil Boc, Vasile Blaga (aki annyira jó szakember, hogy a múltkori meghallgatáson a komisszió egyedül őt fogadta el mint miniszter), Adrian Videanu.
    8. Nem FNI hanem FMI (ami magyarul Nemzetközi Valuta Alap vagyis NVA) kölcsön a költségvetés pótlására költötték. Tanárok fizetésére, állattenyésztőknek, beruházásokra, Prima Casa programba mint példák.
    9. Én startból anti szocialista vagyok. Nem akarom egy Iliescu által irányított elnököt. (Iliescu akiről sokan állítják hogy miatta egyetemisták haltak meg s aki a népbe lövetett, csak állítólag megúszta mert elnök lett) De azt kérdezted miért Basescu. Azert mert az elso allamelnok aki kepes volt legalabb meghallgatni a magyarok problemait. Tudtommal a roman nyelvet mar ugy tanuljak szekelyfoldon mint az angolt, vagyis kezdőszinten. Minden egyes fontos ünnepkor ott volt és tiszteletét fejezte ki. Harcolt a korrupció ellen. Csatlakoztunk az Európai Unióhoz, ami nélkül az Autonómia elképzelhetetlen. Törődik az emberekkel és vannak hosszú távú tervei.
    10. Végül ne érts félre, nem azt mondom, hogy jobb elnök Basescunal nem lehetne de azt igen hogy Basescu jobb lenne mint Geoana. Nem azt mondom, hogy a PDL tökéletes, de jobb mint a 20 évvel ezelőtti fiatal komunistákból álló PSD vagy inkább PCR.

    A FNI-FMI részlet melett finom kis apropóként pedig csak annyit, hogy nem is írtam, hogy Markó miniszter volt. Azt írtam Markó és Borbély AKI (és nem AKIK) miniszter volt (és nem miniszterek voltak).

    És ugyancsak tisztelettel, Nagy Szabolcs

  205. Attila1 mondta:

    Válaszolva:
    1. Szép dolog hogy végre kimondja Basescu az igazat, de magáról is azt kellene tegye. Ha már igazságról beszélünk.
    2. Stratégiájuk lehet hogy van, de az nem volt rendesen bemutatva, nem volt kifejtve hogy milyen irányban vinnék az országot.
    Nem álltak elő reális, megfontolt lépésekkel a gazdasági vállság ellen. Nem végeztem közgazdaságtan egyetemet, viszont igenis jártas vagyok ebben a témában.
    3.Funar után bárki is jött volna ki Kolozsváron, a legjobb lett volna. Könnyű dolga volt, hisz a polgárok többségének nem volt viszonyítási alapja.
    Igen, elismerem érdemeit, viszont nem látom őt képesnek a miniszterelnöki székre, míg saját embereit sem képes irányítáni.
    ( nyári vakációban, mikor el kellett volna fogadjanak pár fontos törvényt, miniszterei vakációzni mentek, Boc ismételt kérése ellenére.)
    4.A szenátorok és képviselők költségeit láttam egy párszor. érdekesebbeket is. Igen, pazarolnak, és egyes költségeik teljesen jogtalanok.
    Viszont erre nem az a megoldás hogy csökkentsük a számukat. Ezáltal a magyarság veszít a legtöbbet, hisz így a szórványnak
    az esélye hogy képviselői legyenek közzel vannak a nullához. És a székelyek amugy is elfelejtik hogy létezünk a nagy autonómiára való
    esélytelen törekvésben.
    5. Attól egy-két embert elbocsájtottak, attól még nem léptették életbe a törvényt. Gyakorlatilag lehetetlen megvalósítanni,
    hisz ezek a munkahelyek addig se voltak elfoglalva. És itt van benne a turpiság.
    6. A FNI-FMI csupán helyesírási hiba.
    Szűk családi köreimben voltak a kommunizmusnak halálos áldozatai. A kommunizmust elíttélem teljes lényemből.
    D e attól még a nem ítélem el geonat és csapatát, kikben munkát is képességet látok.
    Nem mindegy, hogy ember a katonaságot járta végig, vagy a diplomácia ranglétráját. Nem mindegy, hogy van mögötte egy négy éves mandátum, melynek
    nagy része csődöt mondott, vagy mögötte siker, és teljesített feladatok vannak.
    7. Én sem látom geoanaban a jo elnokot, csupan a kissebbik roszat. A merleget pediig Klaus Johanis billentette javara a szememben.

    A FMI-FNI helyesírási hiba volt. Markó miniszterségét pedig rosszul értelmeztem. It én hibáztam.

    Apropóként vagy nem, megemlítennék egy pár dolgot Basescuról:
    ujsagírót megütött, gyereket megütött, Antonescu rákban meghalt feleségére “nem szép” utalásokat tett, az állam pénzét
    kampányolt a referendum által, a tömegeket a “sporolás”sal manipulálta, míg lánya nem tudja megmagyarázni, honann volt 800000
    euroja a lakására, a magyarok gondjait annyira meghallgatta, hogy az autonomiát első pillanattól elutasította, március 15dikén Boc, s most Apostu által már 2 éve
    is engedélyezi a Noua Dreapta felvonulását, elrontva a magyar ünnepet,stb. stb. stb.
    Hát igen, meghallgat minket…

    Mély tisztelettel,

    Attila

  206. KSz mondta:

    Lefutott játék, kár a gőzért, vannak azért értékes mazsolák a blogban azokat szemelgessétek…

    És talán már az is lényegtelen ki és miért indította el ezt akciót, számomra is homályos, fontos, hogy értékrendet közvetítettünk a társadalom fele…

  207. Árus Zsolt mondta:

    Azok, akik arról vitatkoznak itt, hogy melyik jelölt a kisebbik rossz tehetnének nekünk egy szívességet: vitassák ezt máshol.
    Ha elindul egy kezdeményezés, akkor ahhoz lehet csatlakozni, de ha valaki nem ért egyet vele, akkor nem megy oda csak azért, hogy ezt elmondja. Ha nem tetszik valakiknek a társasága, akkor elkerüljük õket, s nem megyünk oda csak azért is, prvokálni.
    A kezdeményezés adott, csatlakozott az, aki csatlakozni akart, az eredményeket pedig várjuk meg, s majd utána értékeljünk.

  208. csuri mondta:

    A tegnapig még azt akartam, hogy Basescu veszítsen, de látván azt a mocskot, ami az aljas voiculescu adói művelnek, nem bánom, hogy így lett. Mellesleg a kovászna megyei utakat 18 évig senki sem aszfaltozta, csak a Boc kormány . nekem ez így jobban megfele, mint akármilyen fröcsögés.

  209. Dorgáló mondta:

    Éljenek az aszfaltkirályok mindörökké!!!!!

  210. Attila mondta:

    Tisztelt Árus Zsolt!Például én a “célt”,vagyis az autonómiát nem kérdőjelezem meg,csak a modszert amit használnak.Őnnek azt a javaslatát ,hogy… “vitassák máshol”,nem tartom egyáltalán szerencsésnek .Ha valamit NYILVÁNOSÁGRA bocsátottak,akkor legyen annyi becsület,hogy az ellenérveket is el túdják viselni,meghallgatni,esetleg elfogadni..Önök demokratikusan akarnak eljárni,vagy csak ….”az én demokráciám”elve alatt cselekedni,meggyőzni?

  211. Attila mondta:

    Nagy Szabolcsnak!Azt szugeráltad a 197-es kommentedbe,hogy minden esetre Basescu és a PDL jóbban kedveli a magyarokat mind a PSD.Ha rövid a memoriád,én felfrisitem:a kisebbségi törvényt a PDL torpedozta meg,Traian Basescu mondta az autonómiára…soha..,mig az aradi 1848 -as vértanúk szobrát a PSD(A.Nastase) segitségével tudták felállitani.De ez a te számodra mind semmi!

  212. Árus Zsolt mondta:

    Attila:
    Az érvekkel lehetne vitázni, de kinyilatkoztatásokkal nehéz.
    Akinek pedig más a véleménye, mint amit itt az oldal elején olvas, az kellene érvekkel vitatkozzon, nem butaságokat meg kicsavart közhelyeket mondjon, sértegessen, stb.

  213. Dorgáló mondta:

    Nem értem ,miért nem lehet már megérteni az egyik k… a másik sz…

  214. Attila mondta:

    Tisztelt Árus úr!Amivel érveltem a 21o-es kommentel …mi a butaság?Igaz,ez a szó is egy érv,de nem mindenkinek.

  215. Attila mondta:

    Javitok:21o és 211-es kommentemben…..

  216. Árus Zsolt mondta:

    A 210-ben semmi érv nincs.
    A 211 pedig éppenséggel alátámasztja ennek a kezdeményezésnek a helyességét: egyik kutya, másik eb, tehát nem érdemes a kettõbõl választani. Válasszuk az autonómiát.

  217. Nagy Szabolcs mondta:

    Érdekes érvek vagy éppen nem érvek minden oldalról. Attilának: én se ítélem el Geoana-t, de elítélem a háta mögött álló kommunistát, Iliescut. Elég volt már Iliescu-ból és Nastase-ból és a PSD minimum feléből. Ha a PSD-be több fiatal politikus lenne talán nem is lenne gond, ha kormányozna de így nem. Nastase segitségével tudtak felállítani az aradi 1848-as vértanúk szobrát de ezen kívül mit tett? Ezzel is csak “befogta a szájunkat” egy időre. Az Alkotmányt nem Basescu, nem Boc és nem a mostani PDL tagjai dolgozták ki annak idején, hanem a mostani kiöregedett szocialisták. Basescu azt mondta, soha nem lehet Autonómia az Alkotmány miatt. De azt nem mondta, hogy soha nem lehet Alkotmányváltoztatás. Eddig egyik párt se akart válatoztatni az Alkotmányon csak a PDL. Se a szocialisták, se az RMDSZ. Az RMDSZ mikor a PNL-vel kormányzott 2005-2008 között, mit tett? A PNL-nek óriási szüksége volt rá és azt se tudta kihasználni. Boc a tavaly a választások ELŐTT kihangsúlyozta meglehet csinálni a kulturális autonómiát az Alkotmány határain belül és meglehet csinálni egész Romániában a helyi önrendelkezést mindenütt úgyanúgy. Szó volt Hargita-Kovászna-Maros megye térségről. Mi jellemzi a szocialista kormányzást? Központosítás. Mi jellemzi a demokratát? Deszcentralizáció, egyfajta önrendelkezés.

    Egy másik kérdés, most, hogy nagyjából tudjuk a hivatalos eredményt: Mit fog tenni az RMDSZ? Fogadni mernék, hogy azt amit 20 év alatt megy a győzteshez. Gerinctelen, politikai célok nélküli párt. Tavaly, hangsúlyozom csak azért nem ment kormányozni, mert Geoana és a PSD azt mondták, ők az RMDSZ-el nem tárgyalnak. És rá egy évre Autonómiát adnának. Na persze. Szeben polgármestere se lett volna egyáltalán szabadjára engedve, s ha úgy lett volna gondoskodtak volna arról, hogy ne legyen sokáig miniszterelnök.

    Nem tudom mennyi értelme van ezeknek a vitáknak, eszmecseréknek. Én is székely vagyok… igen akarom az Autonómiát. De mind láthatjuk, hogy így nem lehet. El kell teljen még egy kis idő, míg minden volt kommunista ki nem hal. Azután már teljesen másképp lehet tárgyalni.

  218. Évi mondta:

    Tudja valaki hány Autonómiás szavazólap volt? Érdekelne külön megyékre bontva, s összben is! /én így szavaztam! :) /

    Köszönöm az információt!

  219. admin mondta:

    Évi:
    Az érvénytelen szavazatokról lesz egy kimutatás ezen a honlapon, mihelyt összesíti a Központi Választási Iroda az adatokat. Azok között vannak az autonómiások is, de hogy pontosan hány, azt csak saccolni lehet majd.

  220. Gazda Árpád mondta:

    Megvallom, egy kicsivel több autonómiaszavazatra számítottam a Székelyföldön, de az akció szerintem így sem volt eredménytelen. Lám, megjelent egy hírügynökségi hír az autonómiaszavazatokról. Ha nem tettük volna, ez sem lenne. Beszédtémát adtunk tehát a politikusoknak, az érdeklődőknek. Én hiszem, hogy minden ilyen akció egy lépésnyit közelebb visz a tényleges autonómiához.
    Most annak örvendenék a legjobban, ha megóvnák a választásokat és országszerte újraszámolnák az érvénytelen szavazatokat. Ez jó lenne, mert ott kellene szorongatniuk megint az autonómiás szavazólapokat, és lenne egy kis idejük azon is elgondolkozni, hogy nem lehet csak úgy besöpörni egy egész nemzeti közösség szavazatait, ha semmit nem ajánlanak ennek a közösségnek.

  221. Toth Laszlo mondta:

    Segits ki egy linkel kerlek szepen.

  222. Attila mondta:

    Ha értesüléseim jók,Harghita megyében az érvénytelen szavazatok 186o.Ebből hány autonómiás van ,azt nem tudom.

  223. Attila mondta:

    bocsánat:Hargita megye

  224. Dózsa mondta:

    Attila 1 !

    Ha azt mondod, hogy egy rmdsz-s sem gazdagodott meg, hát, akkor légy szÍves mondd már el nekem , miből vásárolt több 100 ha erdőt a Verestóy bácsikátok?
    Azt is meséld már el nekünk ( székelyeknek) miért ragaszkodik annyira az udmr , hogy minden áron kormányt alakitson valakivel ( akár a komcsikkal is) , ha nem fűzi semmi érdek ( csolánra gondoltam) ?
    Arra is válaszolj, miért szereti annyira az udmr a komcsikat? A magyarországi mszp a testvérpártjuk ( akik tudjuk mit tettek az anyaországiakkal) de a JOBBIK embereit letámadta, amikor itt voltak. Mi ez, ha nem komunizmus imádat?

  225. Évi mondta:

    Köszönöm szépen az információt!

  226. Hattyú mondta:

    Szar az egész

  227. Attila mondta:

    Kedves Dózsa!Ha te nem érted meg,hogy miért fontos a kormányon lenni,akkor engedd meg ,hogyne is probálam neked megmagyarázni.Azonban annyit érdemes tudni ,hogy a régiók kialakitásában nem mindegy ,hogy az asztalnál ülünk,vagy csak a “háppogó” szerep jut ránk.Itt ÓRIÁSI a tét.Ha véletlen fel tudod fogni.

  228. Árus Zsolt mondta:

    Minden elmélet próbája a gyakorlat.
    Az EMDSZ kormányon volt akkor is, amikor ezeket a régiókat kialakították, s akkor is, amikor az egyéni választókerületeket olyan jól sikerült elhatárolni, hogy Kovászna és Hárgita megyében borítékolható az egy biztos román befutó.
    Ha pedig a pénzt nézzük: a sokat szidott mostani kormány lényegesen több pénzt adott mindkét székely megyének, mint elõtte, választási évben a Liberális-RMDSZ kormány.
    Ezek tények.

  229. Attila mondta:

    Kedves Árus Zsolt!Sajnos a kormányban ,ha benn vannak, a magyarok NEM diktálnak,hanem ALKUDÓZNAK.Más lehetőség nincs.Az már más kérdés,hogy nem “igy” kellett volna csinálni,hanem “úgy” jobb lett volna.S ha ÉN lettem volna ott,akkor biztos,hogy….,stb.stb.
    De minden esetre a téma érdekes.

  230. Árus Zsolt mondta:

    Magyarul írtam, látom így sem érted. Kár. Csak tudnám, hogy akkor miért irogatsz ide!?

  231. Attila mondta:

    Az “akció” eredménye a három autonómia érdekelt megyében.
    1.Maros megye: autonómiás szav.-312 – érvénytelen-3499-
    2.Hargita megye: idem – 585 – idem -186o-
    3.Kovászna megye: idem -575 – idem -1484-

    Összesen: xxxxxxxxxxxxxxx 1472 xxxxxxxxxxxx 6843 xxxx
    Tehát summa-sumárum: 1472 feltételezett autonómiás szavazat.Ezért kár volt elinditani.Inkább ártotunk az ügynek.Az biztos,ezt nehéz feldolgozni,persze aki gondolkozik..

  232. Attila1 mondta:

    Addig, ameddig a civil szervezetek legnagyobb resze, az egyhazak, a magyar iskolak, azert kapjak azt a kis penzt, mert az rmdsz kiharcolta, addig senki ne moondja. hogy a “csolan”ert akarnak kormanyozni. Nem a szekely utak tartjak meg a magyarsagot, hanem szervezeteink, iskolaink. Egy lejjel se kaptak kevesebbet, se tobbet roman kollegaiknal. Ertetek is, azokert akik annyit szidjatok oket, ertetek is harcolnak. Es ne merje valaki azt mondani az Rmdszrol, hogy nyal, ameddig a kedves MPP Basescu egy szavara hagyott csapot-papot s rohan szavazni.
    Majd meglatjatok, kedves barataim, hogy milyen lesz az Rmdsz nelkul. Szlovakia leanyalom lesz melletunk. Az egyetlen eselyeteket az autonomiara, es az erdelyi magyarsag fentmaradasara allandoan szidjatok, es mocskoljatok. MIt is szoljak meg? Jo tett helyebe jot varj, ugye…
    Es kedves Arus Zsolt, tudom hogy nem ertunk egyett bizonyos dolgokban, de ha nem vagy kepes elfogadni egy olyan velemenyt, ami nem egyezzik a tieddel, hat ne haragudj, de az teged minosit…

  233. Toth Laszlo mondta:

    Attila hona vetted ezeket az informaciokat?

  234. Attila mondta:

    Tóth Lászlónak!Tisztelt úram!Nézz egy kicsit szét ezen a honlapon és akkor megkapod.Ha a véleményekre vagy kiváncsi,nézzél be a mai Népújságba is,de nem csak!

  235. Dózsa mondta:

    Miért ártottunk az ügynek, Attila? Azért , mert nem Geoana nyert? Elértük, hogy Basescu maradt, és ezzel párhuzamosan megmutattuk , hogy vannak ( akik persze ismerték ezt a kezdeményezést) , akik nem alkudozásban gondolkoznak, hanem autonomia törekvésben. Ha megnézed az eredményeket, eléggé jók ( ahhoz képest, hogy sok magyar nem is hallott erről a kezdeményezésről)
    Ami a kormányalakitást illeti–hát itt van az ujabb udmr verzió–még mindig nem értem, hogyha semmit nem tesznek , mert nem tudnak, akkor miért nem hagynak helyet másoknak (pl. az MPP-nek)? Tudod mit gondolok? Az udmr ( és ezt a nevet direkt adtam Így) egy politikai kurva, akinek mindegy kivel, de a csolánért akár a rossz mellett is kiáll.
    Igaza van Árus Zsoltnak. Székelyföld ennyi pénzt 15 év alatt nem kapott, mint most az utolsó 1 és fél évben. Akkor kérdezném tőled, ha nem haragszol,—miért is állt úgy ki az udemerájos banda Geoana mellett, ha nem a csolánra gondoltak, hiszen köztudott, hogy a psd mindig magyarellenességéről volt hires. Ezt még a saját bőrüken is tapasztalhatták az udemerájos atyák, hiszen hány magyar köztisztviselőt vállatottak le, csak azért mert magyarajkúak.És ez mind a psd műve. Akkor mondd csak, mi is ez a kurválkodás? Most már a Basascu is jó? Milyen szövetségnek nevezett baromság ez az udemeré? Kiket szolgálnak? Az erdélyi magyarságot, avagy a politikai hatalomra vágynak csupán? Áruld el nekem, hol van az állami magyar egyetem, amit az udemeré igért? Tanulnak még mindig a gyermekeink románul? Avagy elérték ott a parlamentben, hogy változtassanak a tanterven a magyarokat illetően? Amikor Basescu kitért erre a problémára, az udemeráj klikk mit csinált? Ezekre válaszolj és ne kerüld a válaszokat!

  236. Évi mondta:

    Attila! Minden tiszteletem mellett engedd meg, hogy feltegyek neked egy kérdést: Téged külön fizetnek, vagy önként csinálsz hülyét magadból? Napok óta figyelem a hozzászólásokat, de amit te művelsz, az több a soknál! Netán “pui-de-dac” Attila vagy? :(
    Még egy kérdés: Ha nem tudsz tenni semmit az autonómiáÉRT, akkor miért próbálsz ELLENE tenni??? :(

  237. Tengeri mondta:

    Attila, igazad van, jobb lett volna jajgatni és nyafogni, ahogy te is tetted az elejétől kezdve, az sokkal kevésbé megerőltető mint elmenni szavazni az autonómiára.

    Most már rájöttem, hogy Geoanara kellett volna szavazzak, mert akkor lett volna autonómiánk, jaj nekem, mit tettem, elbutáskodtam a székelyföld jövőjét. Legalább utólag én is jajgatok egy kicsit, megnyugtatja a lelkemet.

    Az egész fórumon te vagy az egyetlen aki helyesen és bölcsen cselekedett, mert a Népújság (és nem csak!) értékes útmutatásait követve arra a jelöltre adtad a szavazatodat, aki a legtöbb autonómiát ígérte nekünk. És ez nem más mint Mircea Geoana, igazi nevén Gyónai Marci, a székelyföldi autonómia titkos, ám annál elkötelezettebb katonája! Köszönjük, Attila! Bölcs előrelátásod megérintett, mint az alsógatyám a nemi szervemet, most tehát ünnepélyesen megígérem, hogy ezentúl én is jajgatni fogok és előfizetek a Népújságra. Legalább majd jó nagyokat röhöghetek a pártsajtó lelkendező cikkein.

  238. Attila mondta:

    Évinek,meg Tengerinek!Ti kinek válaszoltok? Az Attilának vagy az Attila 1-nek,mert ez 2(két)külön személy.De azért egyet értek az Attila 1-el.Ha nem mindenki énekel úgy ahogy ti,azok már rossz emberek?Tengeri Úr!Tudod mi a különbség kettőnk között?Én a fejemel gondolkozok,te peddig az alsógatyádban lévő nemiszerved fejével.Azért nem érteted meg ,hogy mit akarunk mondani. :-(
    Évikének!Egy kérdésed volt hozzám.Ime a válasz:..Ha jót nem tudok csinálni,rosszat NEM teszek!Először gondolkozók és azután cselekszem.

  239. Hattyú mondta:

    Ki a f… ez a trójai faló, merthogy nem közülünk való, az biztos. Menyjen a francba Leninhez, beszélgessenek az Együtt-ről, ne szemeteljen itt.

  240. Tengeri mondta:

    - “fejemmel” két m
    - “pedig” egy d
    - “gondolkozni” ikes ige, tehát másképp ragozzuk, és semmiképpen sem hosszú ó-val írjuk
    - “értetted” két t

    … sorolhatnám, de unom. Még gondolkozzál egy kicsit, légy szíves. Sőt, beiratkozhatnál az első osztályba. Ez a honlap nem az analfabéták gyülekezőhelye.

  241. holló mondta:

    Na úgy néz ki, az udmré az egyetlen csatlósa a pdl-nek. Vasárnap még nem ellenük szavaztatták a népet?

  242. Attila1 mondta:

    1. Az osszes Rmdszes kepviselo es szenator ugyannyi penzt kap Bukarestbe, mint barmelyi roman kollegajuk.
    2.Aki pontosabban erdekel, hogy mit dolgozott az Rmdsz az utobbi idoben, annak ajanlom a rmdsz.ro/mimunkank.php cimu linket. Utanna lehet nezni az informaciok helyesegenek nyugodtan.
    3. Nem fizetnek ezert, es nem vagyok tagja egyetlen politikai szervezetnek. Csupan aggodom a jovomert, a gyerekeimert. Felek, hogy mar nem magyar iskolaban es magyar kornyezetben fognak felnonni. Az egyetlen, aki tesz valamit a magyarsagert az szemembe az Rmdsz. Es ezert tamogatom oket szavazatommal, illetve ezen a blogon is, tobbek kozott.
    4. Annak aki azt mondja, hogy kene helyet hagyjon masoknak is, az mondja meg azt is mely politikai szervezet kepes atvenni az Rmdsz helyet?
    Kerem megindokolni a valaszt.
    5. Nem jajgattam, es nem sirankoztam. Csupan kifejtettem velemenyemet, utanna pedig felfordult a gyomrom a Basescu-fele kampanytol, amely a blogon folyt, egyes hozzaszolasokban, es ezert kicsit duhosebben irtam. Ezert elnezest kerek.
    6. Nem vagyok “pui de dac”, 5 generaciora viszamenoleg magyar oseim vannak, szinmagyar videken.
    Es igenis az autonomiaert akarok tenni, es nem ellene. Csak eltekintve egyes szemelyektol, rajottem, hogy a romanok soha nem fognak belegyezni, ilyen formaban. Es epp ezert hive a descentralizacionak, mert ezaltal egyre tobb dontes szuletik meg Szekelyfoldon, es egyre kevesebb Bukarestben, ezaltal elokeszitve a talajt az Autonomianak.
    7. Ha holnaptol megkapnatok az autonomiat, ehen halna az osszes szekely, hisz gazdasagilag kozel alltok a 0hoz.
    8. Az MPP meg semmit sem bizonyitott, csak azt hogy Szasz Jeno tud varost vezetni helyi tanacs nelkul is, hogy Basescu egy mosolyara ugrik az MPP, es szalad a “csolan” utan. ( az rmdsz tamogatta Geaonat, mert igy kormanyra kerul. De az MPP miert tamogatta Basescut? mert nem vilagos…)
    9. AMEDDIG AZ RMDSZNEK 6 SZAZALEKA VAN A PARLAMENTBE, ADDIG SOHA SEMMIT NEM IS FOG TUDNI CSINALNI AZON KIVUL HOGY ALKULDOZZON! HA TOBBET AKARTOK, AKKOR ULJETEK LE EGY KICSIT GONDOLOZNI, MIELOTT SZIDNATOK AZOKAT AKIK ERTETEK DOLGOZNAK.

    P.S. Dozsanak: ha kifejezed egy kicsit erthetobben, hogy mire valaszoljak, akkor szivesen megteszem.
    P.S. 2: Ugy gondolom, tisztessegesn beszeltem mindenkivel. Azoknak, akik nem tudnak ervekkelvalszolni, azokat kerem: nem vagyok senkinek az alsojara kivancsi. Es az analfabeta, aki ahelyett, hogy erveket mondjon velemenye alatamasztasara, a helyesirassal bajlodik, meg az alsogatyakkal…
    P.S. 3: Tiszteletem azoknak, akikkel civilizaltan lehet beszelni. :)

  243. Attila mondta:

    Tengeri!
    Úgy látom, a te komoly érved ,amikor már nincsenek érveid a…. helyes irás..Ez is valami.Te az abszolute minden
    ‘tudó megtestesitője vagy?

    Hattyúnak!

    Saját magadat minősited.Ennyit tudsz,ez vagy.

    Attila 1!
    Még csak annyit füznék az észrevételeidhez,hogy az RMDSz-nek minden áron kormányon kellene lennie,mert a régiók megrajzolásánál nem mindegy ha az asztalnál ülünk,vagy a csak a hápogó szerep a miénk.
    Egyet értek a P.S.3-al. :-)

  244. Tengeri mondta:

    Attila, dehogyis vagyok én “minden ‘tudó” ! Te vagy a legnagyobb zseni, akivel életemben találkoztam. Te kellene legyél a miniszterelnök, olyan okos vagy. Nem olvastad a 236-os hozzászólásomat? Megígérem neked, hogy a következő választásokon a harmadik kockába az Attila nevet fogom írni, és oda pecsételek, csak arra kérlek, menj máshová írogatni. Jó?

  245. Dózsa mondta:

    Arra válaszolj, ha már olvasni is nehezedre esik ( vagy értelmezni), hogy :
    1. HOL VAN AZ ÁLLAMI MAGYAR EGYETEM, AMIT MEGIGÉRT AZ UDMR ?

    2. A másik: MIÉRT NEM SZORGALMAZZÁK, HOGY GYEREKEINK MÁSKÉPP TANULJÁK AZ OLÁH NYELVET, ÉS NEM ÚGY MINT AZ OLÁH GYEREKEK?

    3. Miért állnak azok mellett , akik leváltották Székelyföldön a magyar köztisztviselőket?

    4. Miért ilyen láthatóan politikai kurvák?

    5. Az erdélyi magyarságért dolgoznak, vagy csolánért ?

    6. Mit tettek az elmúlt 20 évben , s..gnyaláson kivül?

    7. Miért akadályozzák az autonomia-népszavazás kiirását egyes városokban/falvakban?

    Amikor ezekre megválaszolsz, akkor jöhet a többi is. Türelmetlenül várom válaszaidat!

  246. Dózsa mondta:

    Bocsánat, kérdéseim Attilához szólnak!

  247. Attila mondta:

    Tengeri Úrrrrrrrrr!Úgy látszik,te sem olvastad el,vagy nem tartod észben a 237-es válaszomat.A 242-es ,Attila 1-nek irt hozzá füzésem,vagyis a kormányba lévő szükségességről ,te csak úgy érted meg ,mint amit kifejtetél a 243 irományodban,akkor engedd meg nekem ,hogyha azt mondom ,hogy elhanyagolható vagy mint vitató partner.De ,ha csak ennyire vagy képes,én nem tehetek róla.
    Miért tetted idéző jelbe a “minden’tudó”-t?Talán nem helyes a te nyelvtani tudományod szerint?
    Rólam csak annyit,hogy pragmatikus,szakember vagyok és nem filozófus ,meg álmodozo.

  248. Attila mondta:

    Dózsának!
    1.Azt hiszed,hogy csak tapsolunk és kész?Máskülönben én is szeretném ,hogy meg legyen.
    2.Mondjad azt,hogy mikor voltak ellene?
    3.A demokrácia “szabályai” betartása érvei alapján voltak kicserélve,mondják ők.Tüntettünk,de nem értünk el semmit.Ezért kell kormányon legyünk,hogy többet tudjunk csinálni.Ha a Basescu “álmai”,vagyis programja megvalósul és a két párt rendszer kialakul,akkor majd látsz te sok magyart a helyi meg a központi állami szervekben.Akkor igen,ha beállnak a PDL-be ,vagy a PSD-be.Basescunak mindig is az volt a célja,hogy a magyarságot meg ossza és ne legyen ,olykor vagy legtöbbször a mérleg nyelve,mert ilyenkor sok mindent ki lehet csikarni.Ezt tette eddig az RMDSz.A 6-7 %-al csak igy lehet politizálnni.
    4.Meg mondtam a 3-as válaszomban.Csak annyit füzök hozzá,hogy még a román politikusok is elismerik,hogy aki mellé oda álltak ,a szavukat betartják.Csak most az utolsó honapban hányszor voltak csábitva a húsos fazék mellé,de a megfogadott időpontig ,ki is tartottak.Amikor tudják,hogy ki az elnök,az már más tészta.
    5.Persze hogy az erdélyi magyarságért . Mint mindenütt ,itt is vannak kivételek.Az emberi gyarloság nem csak “engem” hanem “téged” is érinthet.Te vagy az emberi erények megtestesitője?
    6.A kérdésed minősit.Ha nem látod,akkor nincs amit mondjak.Csak annyit: például a Tőkés meg a Szász JeNŐCIKÉTEK miért nem intézték el az aradi 48-as vértanúk szobrának a vissza állitását?Vagy a Bolyai liceum vissza adását?Csak ennyit emlitettem,mert ezek körül sok herce-hurca volt,de Markóéknak sikerült.Lehet,hogy Attila 1,e 6-os pontról többet irhat,de én nem tartom érdemesnek,mert úgy vélem ,hogy nincs kinek.
    7.Itt kire gondolsz?
    Azt hiszem, hogy egy kicsit, NYITOTT szemmel is járhatnál ,itt ,Erdély országban.

  249. Dózsa mondta:

    Ne ess tévedésbe, Attila! Ezek a dolgok , amit ők tettek 20 év alatt, minimális teljesitménynek számitanak. Ha arra érted a megosztottságot, hogy megalakult az MPP, hát azt hiszem ez nem helyén való dolog és sértő megjegyzés is tőled. Az MPP megalakult, mert nem látták jónak az udmr által tett dolgokat.Nem látták jónak azt sem, hogy az anyaországi mszp-szdsz hazaáruló, nemzettagadásos( lásd dec.5.2004) bandával cinkosságban/barátságban vannak.
    Basescu ugyan nem érdekel, de az udmr annál is inkább, mert választ szeretnék kapni arra, hogy miért játszottak ennyi éven keresztül az erdélyi magyarsággal és nemcsak, hanem Tőkéssel is ( habár ennyi lecke neki sem ártott, mert ahogy mondani szokás: aki korpa közé keveredik , megeszik a disznók).
    Hogy kire gondolok, amikor az autonomia -népszavazás kiirásáról beszélek? Hát azokról a városokról/falvakról, ahol a polgármester ( és úgy általában a tanács udmr-s többség) udmr-s.
    Nagyonis nyitott szemmel járok, ezért van az, hogy meglátok minden hibát és minden hazaárulási tevékenyséet megészlelek.
    Amig Marcoiu Beloiu, politikai kurvát játszik, addig Szász Jenő tudja legalább mit akar és azt is kivel,hogyan lehet tárgyalni vagy kompromiszumot kötni az erdélyi magyarságért.Nem vagyok tulságosan oda Szász Jenőért, de azt belátom, hogy jól döntött ( a csapatával együtt) , amikor Basescu támogatására hivta fel az erdélyi magyarságot. Minden okos ember meglátja, hogy az Iiescu féle psd, az egy kommunista párt , aki meg nem látja az már egy buta-idióta.
    Ne feledd,: Aki az ördöggel cimborál, azzá vállik!

  250. Nóci mondta:

    Kedves Mindenki!
    Nem volt időm végigolvasni a teljes listát, de így is kiszúrtam néhány nevet az EMNT országos elnökségéből, akik aláírásukkal is támogatták a felhívást:
    Gergely Balázs
    Sándor Krisztina
    Papp Előd
    Boros Zoltán
    Fekete Réka

  251. Attila mondta:

    Tisztelt Dózsa úr!A 248 -as commentedet nagyon figyelmesen végig olvastam,esetleg mondjuk úgy,hogy tanulmányoztam.Tudod milyen következtetésre jutottam?Hát megmondom.Aki a magyarság nagy részét,akik az RMDSz-re szavaztak és te ezeket az embereket “korpának “nevezed,enged meg ,hogy soroljalak be a nem beszámitható emberek közé.Persze csak az én szemszögemből.Neked is jogod van véleményt formálni bármiről.Ha az MPP-nek ilyen aktivistái vannak mint te,ne csodálkozzatok,hogy a magyarság nem dől be tömegesen,.

  252. Toth Laszlo mondta:

    Lassatok ez az elso es a legnagyobb baj..vagyunk 5-10 en akik beszlegetunk es egymast szidjuk maris…….amig nem tudunk kozos nevezore jutni es egy iranyban evezni addig mind hiaba…….es sajnos azx az erzesme hogy amig egyiranyra jutunk addig elsorvadunk…mondok 1 titkot Kvar ojan volt ezelot 50-70evvel mind most Marosvasarhely……es Vasarhely utan jon Sepsi, Szereda es Udvarhely….
    Abban sem ertek egyet hogy le kell nezunk valakit aki nem ir 100% helyesen…gondoljunk csak a csangokra, komoly elromanositas soran hova jutottak….nezetek a szorvanyokat ott is mar kezdetlegesen ” csango-ul” beszelnek.
    En sem irok a leghelyesebben de attol tobb mind valoszinu hogy magyarabb a szivem es lelkem mind egyeseknek akik tudjak a helyesirast….(nem celzok senkire ne ertsetek felre).
    Tehat sajnos amig nincs osszefogas es nem cselekszunk egy emberkent addig…….nincs sok eselyunk.
    Es szemelyes velemeny: miert nem szorgalmazak az egyes helyekbol valo elvandorlast……pld Temes megye, bizonyos reszei Feher Szeben es Brasso megyeknek ahol 10% alat van a magyarsag..ezek 1-2 maximum harom generacio alat elvesztodik; jojenek ojan helyekre ahol segithetnek,Zilah megye, Kolozs megye, Maros megye, Bihar, Szatmat, Arad…..
    Es egy masik szemelyes velemeny : miert nem fektetnek magyar munkahelyek megteremtesere a gazdag magyar politikusok? Miert kell a legtobb magyar 80% roman munkakozosegben mukodnie? Vagy ha nem is akarjak az egesz penzuket ijensmiben fektetni, miert nem hasznaljak befolyasukat es hozzanak kulfoldrol be cegeket amelyek magyarlakta telepuleseken nyissanak gyarakat?

  253. Attila mondta:

    Tóth László!Teljesen igazad van.Már oda jutottunk,hogy a nagyon sok “okos”és “jó” akaró miatt négyen(4-en)8(nyolc)felé húzunk.Mi is a magyarországi mintát akarjuk követni,csak ezeknek az embereknek bajuk van a matematikával.Nem akarják megérteni,hogy a mi szerény 6-7 százalékunknak a fele nem 5 %.Maholnap itt is egy tucat párt fog megjelenni s mindegyik jobban csinálná ha Ő volna fenn a polcon.
    Na most légy okos szegény székely-magyar!Apropo székely -magyar.Újabban minket, székelyeket, nagyon elnyomtak a magyarok és még ,a mi ,drága székely nemzeti mivoltunktól is megfosztottak.Nagy Attila(Puli)szerint.
    Egy ,Ioan Lăcătuşu (Lakatos János.LÖKÖTusu )szerint peddig,mi ,székelyek ,elmagyarositott románok lennénk.Lásd sepsiszentgyögy.ro!
    Mi peddig azt hisszük,hogy lehet szkitákból,bolgárokból ,avarokból,de főleg HÚNOKBÓL származtuk.De lehet ,hogy a kinaiak,japánok,délkoreaiak ,meg őskorszaki leletekből származtunk és itt Európában a leg ősibb NÉPEK VAGYUNK,körül-belül vagy 15OOO éve,a genetikai tanulmányok alapján.
    Na most légy okos, te szegény székely-magyar-román-hun-avar-stb–stb.

  254. dani mondta:

    Förtelem olvasni ezeket az attilákat. 2009-ben még ilyen gondolkodést! Az egyik tanárom mondta 88-ban az egyetemen az egyiknek, aki túl “bátornak” mutatta magát, sokat járt a szája, hogy : Mai….. tu ori esti provocator , ori esti prost.

  255. KSz mondta:

    Attilák!

    mielőtt kihűlnének az ujjízületeitek, legyetek szívesek és támogassátok aláírásaitokkal a .SIC domén létrehozását… legalább ennyi hasznotokat vegyük, ha már senki sem moderálja a bárgyú szövegeitek…

    http://pontsic.org/hu/index.php?option=com_petitions&view=petition&id=2

  256. admin mondta:

    Miután úgy látom, végképp kezdünk kifogyni az érdemi hozzászólásokból, ezt a témát lezárom. A beszélgetést másik bejegyzésen – illetve másik blogon, fórumon – lehet folytatni.

WP Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés